Karácsonyi ajándék novella

Sziasztok!

Kétmillió éve nem jelentkeztem itt, de idén a http://christmasfootballchallenge.blogspot.hu/ honlap egy karácsonyi ajándékozást hirdetett, és én is jelentkeztem. Mivel a téma focis, ezért erre a blogomra szeretném posztolni, remélem, nem csak a húzottam fogja olvasni, hanem talán még vagytok páran, akik feljártok ide, vagy szívesen olvasnátok tőlem. Mindenesetre Boldog Karácsonyt nektek!

Most pedig a húzottamhoz, Nienke Martin-hoz pár szót. Az általad megadott név listából, Szalait választottam, remélem, örülni fogsz neki. Nagyon izgulok ám, hogy tetszeni fog-e majd, amit írtam, de bízom benne. Nagyon boldog karácsonyt kívánok neked! 

xxx Nixííh

***********************************

Miután bontottuk a vonalat, legszívesebben tejes erőmből a falnak vágtam volna a kis készüléket. Nem mutattam Ádámnak, hogy mérges vagyok, de nagyon felidegesített, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. Már egy hónappal ezelőtt megbeszéltük, hogy az idei karácsonyt együtt töltjük. 24.-ére sütögetésben és karácsonyfa díszítésben egyeztünk meg, de jelenleg nagyon úgy állt a dolog, hogy semmi nem lesz belőle. Tudtam, hogy nem hibáztathatom, amiért az éjjel leszakadt a hó, és így nem tudott kocsival útnak indulni. Nem is szerettem volna, ha ilyen utakon vezet, de mégis szomorú voltam, hogy repülőjegyet csak a 24-én délben induló járatra tudott szerezni.

Nem is értettem, hogy a csapatnak, miért kellett 22.-ére szerveznie a karácsonyi bulit, lehetett volna jóval korábban is, és akkor már a hóvihar előtt elindulhatott volna. Ráadásul évek óta nem esett a hó karácsonykor, nem igazán tudtam elhinni, hogy pont idén kellett mégis ezzel megajándékoznia minket a fentieknek.

Amilyen izgatott voltam eddig az ünnepek miatt, olyan érdektelenné váltam hirtelen. Francba az egésszel, mindig csak a nyűg van vele. Duzzogva ültem le a nappaliban lévő kanapéra, és a TV-t bekapcsolva, próbáltam egy fokkal jobb hangulatba kerülni. Minden csatornán hülye karácsonyi filmek mentek, amiket minden egyes évben leadnak, így már egyiket se volt kedvem nézni. Jobb ötlet híján felhívtam barátnőmet, abban bízva, hogy talán ő felvidít majd. Bár biztos voltam benne, hogy neki is bőven van mit csinálnia így karácsony előtt, türelmesen végighallgatott, és utána fel is ajánlotta, hogy ha kész lesz a bejglikkel, átugrik délutánra.

- Na, milyen szépen fel van díszítve a ház – nézett körbe Petra, amikor órákkal később megérkezett.

- Valamivel le kellett foglalnom magamat – motyogtam a számat húzva.

- Hát meg haladnod is kell attól még, hogy Ádám nincs itt. – Vetettem rá egy felettébb gyilkos pillantást, de nagyon jól tudta, hogy haragom csak pillanatnyi, amiért megemlítette. – Szóval, hogy állsz a sütéssel és a főzéssel? – indult meg a konyha felé.

Nyolc éve voltunk legjobb barátok, az évek alatt pedig számtalanszor járt már nálam. Egyszer egy itt alvós estéből egy hetes pizsiparti lett, mert nem volt kedve hazamenni. Szóval otthonosan mozgott itt, sokszor talán túlzottan is, ezzel az idegeimre menve.

- Sehogy? – támaszkodtam neki a falnak, várva a jogos leszidást.

- Jézusom, Evelin! Ádámot gyorséttermi kajával meg péksütivel szeretnéd hazavárni? Na, megmondom, mi lesz. Te szépen nekiállsz a halászlének, én pedig megsütöm a halat, aztán együtt megcsináljuk még a bejglit.

- Éjfélig itt fogunk állni, ha ezt mind meg akarod csinálni – figyelmeztettem.

- Nem érdekel, akkor addig itt fogunk állni. Most pedig, hacsak nem szeretnéd, hogy az éjfélből hajnali egy legyen, igyekezz! – csapkodta össze tenyereit.

- Istenem, olyan idegesítő tudsz lenni – dünnyögtem, miközben a csaphoz léptem, hogy megmossam a kezem.

- Mégis engem hívtál, mert tudtad, hogy szükséged van a seggberúgásomra – húzta ki magát büszkén, én pedig csak csendben mosolyogtam magam elé. Totál igaza volt.

Számításaimhoz képest viszonylag hamar végeztünk, de ez nem jelentette, hogy nem voltam hulla fáradt. Örültem, hogy Petra rávett erre az egészre, mert így egyrészt gyorsabban eltelt az idő, másrészt nem sok időm volt azon agyalni, hogy Ádámnak már rég itt kellene lennie. Fürdés közben azért visszatért borús hangulatom, de utána eluralkodott rajtam az álmosság, és hamar ki is dőltem.

Jobb kedvvel ébredtem, mint amilyennel lefeküdtem, mert hát azért csak izgatott voltam, hogy hosszú idő után, ma újra találkozok Ádámmal. Elvégeztem a reggeli teendőimet, beágyazás, mosakodás, aztán azon kezdtem gondolkodni, hogy a mézeskalácsot csináljam-e meg vagy a fa díszítését. Nem tudtam, hogy Ádám melyikben segítene szívesebben. A kérdést végül az oldotta meg, hogy telefonom elkezdett csörögni, a kijelzőn pedig barátom neve villogott.

- Szia! Ugye nem azért hívtál, hogy még pár órát késni fogsz? – szóltam bele, félig viccelődve, félig viszont tartva a választól.

- Jaj, ne legyél már ilyen! – sóhajtott egy nagyot. – Nem ezért hívtalak, hanem hogy beszéljünk, mielőtt elindulok.

- Jó, csak vicceltem. Bepakoltál mindent?

- Remélem – nevetett fel. Hiába az évek rengeteg tapasztalata, valamit mindig kifelejtett. – Hogy haladsz nélkülem otthon?

- Tegnap délután átjött Petra, vele megcsináltuk a kaját és a bejglit. Most pedig éppen azon gondolkodtam, hogy a mézeskalácsot készítsem el vagy a fát díszítsem. Melyiket szeretnéd jobban csinálni? – kérdeztem tőle.

- A fát díszítsük együtt – válaszolta izgatottan.

- Rendben. Akkor most megyek, és neki kezdek a sütinek. Te pedig hívj, ha bármi van – adtam ki neki parancsba.

- Jól van. Szeretlek! – köszönt el, majd miután én is így tettem, bontottuk a vonalat.

Halkan dúdolva láttam neki a tészta begyúrásának, és immár úgy éreztem, hogy semmi nem törheti le a kedvemet. Pár órán belül itt lesz Ádám, karácsony van, finom illatok a konyhában, és minden jó lesz. A sütik díszítgetése közben észre se vettem, hogy már fél kettőt ütött az óra, egészen addig, amíg telefonom újra a jól ismert kis dallamot nem kezdte játszani. Izgatottan vettem fel, annak reményében, hogy Ádi landolt, ám újabb rossz hírrel szolgált. A járat alapból késve indult, ráadásul valami miatt nem tudtak leszállni, úgyhogy közölte, hogy három előtt biztos nem fog ideérni.

Ez volt az a pillanat, amikor eldobtam mindent, leültem a kanapéra, és tüntetőleg nem csináltam semmit. Ennek a napnak már úgyis teljesen mindegy. A hangulatom oda, Ádám kedvét is elrontottam, amiért nem voltam megértő, de hát senki ne várja tőlem, hogy mosolyogva táncoljam körbe a szobát a hír hallatán.

Fél óra múlva is ugyanott gubbasztottam, és magamban éppen random sorrendben szórtam a káromkodásokat, amikor csengettek. Ötletem se volt ki lehetett, de már előre eldöntöttem, hogy akárki is az, én bizony el fogom küldeni a jó büdös fenébe, amiért volt mersze megzavarni mély depressziómat.

- Meglepetés! – vigyorgott rám Ádám, lába mellett két jókora bőrönddel.

Zavartan pislogtam rá, aztán végül feladtam, hogy összerakjam, mégis, hogy került ide, amikor elvileg még a gépen kellett volna ülnie, és feltéptem a kaput, hogy a nyakába vessem magamat. Hosszú másodpercekig öleltem, amíg nem figyelmeztetett, hogy meg fogok fázni.

- Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem tőle, miközben elindultunk befelé, hiszen valóban hideg volt. Arcomon levakarhatatlan vigyor ült, és már el is felejtettem, hogy mi bajom volt pár perccel ezelőtt.

- Csak bekamuztam azt a késést – húzta ki magát elégedetten.

- Haha, de vicces már valaki. Majdnem leszedtem az összes díszt, és azon gondolkoztam, hogy kidobom a sütit is, mert úgysincs semmi értelme – tájékoztattam korábbi hangulatomról, amin ő jót nevetett.

- Hát bocsánat – húzta be a nyakát, de továbbra is vigyorgott, ezzel egyértelművé téve, hogy egy cseppnyi bűntudat sincs benne.

- Jaj, gyere már ide! – öleltem át megint, aztán élveztem, ahogy karjai körém fonódtak. Arcomat a mellkasába fúrtam, illatát pedig mélyen beszívtam, majd elégedetten sóhajtottam. – Úgy hiányoztál!

- Te is nekem – emelte fel a fejemet, és ajkait az enyémre tapasztotta. – Meg ez is – nyomta nedves ajkait a homlokomra, én pedig boldog mosollyal fogadtam szavait.

- Menj, pakolj le, addig rendet varázsolok a konyhában – mondtam neki.

A cukormázas, ragacsos edények szanaszéjjel voltak, az asztal ragadt a tésztától, és liszt volt a földön, úgyhogy bőven volt munkám. Még mosogattam, amikor Ádám visszajött, és töltött magának egy pohár almalevet.

- Na, akkor feldíszítjük a karácsonyfát? – kérdezte izgatottan, helyes arcán pedig egy öt éves öröme jelent meg.

- Fel-fel. Szedd ki a dobozból, addig én befejezem ezt a pár kanalat – néztem vissza fintorogva a mosogatóra, ő pedig egy puszit nyomott az arcomra, és a nappaliba ment.

Mielőtt csatlakoztam volna hozzá, még bekapcsoltam a laptopomon egy karácsonyi lejátszási listát, hogy még kellemesebb legyen a hangulat, majd mellé léptem, és a műfenyő ágait kezdtem kihajtogatni.

- Ez lesz a világ legszebb fája – pakolgatta fel rá a gömböket, majd amikor mind felkerült rá, rácsavartuk az ezüst boákat, végül pedig az égőket próbáltuk szépen eloszlatni.

- Én akarom a csúcsot – vettem ki a dobozból, mielőtt ő odaléphetett volna. El akartam menni székért, mert nem értem fel a fa tetejét, de a derekamnál elkapott, és ő maga emelt meg, hogy fel tudjam tenni a legutolsó díszt.

- Na, nézzük! – lépett a konnektorhoz, és beizzította a fényeket, aztán mellém állt, és egymás derekát ölelve csodáltuk művünket.

Miután meguntuk, megbeszéltük, hogy eszünk, mert mindketten éhesek voltunk, úgyhogy neki láttam a terítésnek, és a tegnap este előre elkészített ételek megmelegítésének. Nem szokásom elrontani az ételeket, de azért örültem, amikor Ádám csak úgy lapátolta befelé a vacsorát, majd meg is dicsért, miután végzett mindennel.  Még a sütit is az asztalra tettem, de egyikünkbe se fért már bele, ezért úgy döntöttünk, hogy ideje odaadni egymásnak az ajándékokat.

Idén sokáig nem tudtam, mit vegyek neki, de aztán egy hónappal ezelőtt elhagyta a kedvenc óráját, így végül egy ugyanolyat szereztem be. Mellé egy parfüm-arcszesz csomagot adtam neki, hogy mégse csak egy dobozt nyújtsak át neki, még akkor is, ha az az egyetlen doboz már önmagában is drága volt.

Én egy fülhallgatót kaptam, innen is tudtam, hogy csak pár napja vásárolt be, ugyanis a múlthéten ment tönkre a fülesem, egy köntöst, amit már olyan régóta akartam, de valahogy sosem vettem egyet sem, és legutolsóként adta át a nyakláncot, amin egy szívecske medál lógott.

- Gyönyörű – simítottam a tenyerembe.

- Örülök, hogy tetszik – mosolygott rám, miközben felcsatolta a kezére az órát. – Azt hittem már sose lesz ilyenem – nézegette vidáman. – Köszönöm.

- Én is köszönöm – hajoltam hozzá, hogy nyomjak a szájára egy puszit.

Kidobtuk a szétszaggatott csomagolópapírt, amit idén is próbáltam szépen leszedni, de ismét kudarcot vallottam, majd leoltottuk a nagy lámpát, és csak a karácsonyfán villogó égők világították be a lakást. Ádámmal a tévé elé feküdtünk, és az éppen játszott karácsonyi filmet kezdtük nézni ölelkezve.

- Boldog Karácsonyt! – adott egy puszit, és ha lehet, még közelebb húzott magához.

- Boldog Karácsonyt! – mosolyogtam magam elé boldogan. A sok nehézség mellett, azért mégis sikerült egy nagyszerű délutánt együtt töltenünk, ettől pedig nem is lehettem volna boldogabb.

Boldog Új Évet! (+életjel)

Sziasztok!

Úgy gondoltam most már tényleg illik írnom pár szót, mert az ígérgetéseknek véget kell vetnem, és akkor ezt egybe kötném az év összegzésével, lezárásával is.

Az előző posztba is írtam már nektek mindenfélét, és egészen az előző hétig úgy éreztem, hogy azokból a tervekből tényleg lesz is valami. Viszont abba kell hagynom a saját magam és a ti áltatásotokat is. A foci már nem játszik akkora szerepet az életemben, mint régen, ám ez nem jelenti, hogy nem szeretem, és nem nézem. Nincs így, viszont már nem érzem a késztetést, hogy ezekről az emberekről írjak. Változtam, ez nem titok, de mindig, ismétlem mindig a részem marad ez a blog és a foci is. Büszkén és szeretettel gondolok vissza az emberke, akiket ezáltal ismertem meg, legyen az olyan, akivel már nem beszélgetünk, vagy olyan, akivel még soha nem is beszéltem igazán. Sokat kaptam mindenkitől, remélem, hogy én is tudtam adni nektek valamit, mert amíg csináltam, addig a szívem-lelkem beletettem.

Most kicsit úgy beszélek, mint aki búcsúzik, pedig nincs így. A blog itt marad, az összes történettel együtt, hogy a későbbiekben is visszatérhessetek, és újraolvashassátok, ha kedvetek szottyan.

Végül pedig egy óriási köszönömmel tartozom, ugyanis hihetetlen, hogy egy év inaktivitás alatt is ilyen sokat jártatok fel az oldalra. Körülbelül 15.000 látogató volt ebben az évben, anélkül, hogy egy valamit érő poszt is felkerült volna. Tartozom egy bocsánatkéréssel, amiért sokáig ígérgettem, de ha hiszitek, ha nem, nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. Mindemellett köszönöm ezt a négy évet, a hozzászólásokat, és azt, hogy olvastátok az alkotásaimat. Én, ugyan más témában, és más blogon, de itt leszek. Remélem, benéztek oda is páran: www.diaryoflarissaandliam.blogspot.com

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok nektek!

Puszi,
                 Niki

Egy fülledt nyári nap

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt van a részlet, amiből ma hivatalosan is különálló novella lett. Legszívesebben letagadnám, hogy én írtam, még rendesen zavarba jöttem, amikor átolvastam >.< de remélem, azért jó. Meg ne kérdezzétek, hogy milyen pillanatomban voltam, amikor ezt megírtam, én sem tudom, bár sejtéseim vannak. Nem is ontom tovább a szavakat, már csak annyi akarok, hogy: 
A bejegyzés 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Olvasás csak saját felelősségre. 
Jó szórakozást! ;)

x Niki

A medence lépcsőjének második fokán álltam, és próbáltam megszokni a víz hűvösségét. Tikkasztó hőség volt, a szél még csak egy kicsit sem fújt, így közel álltam ahhoz, hogy hőgutát kapjak. A házban sem volt hűvösebb, mert tönkrement a légkondicionáló, és még nem jöttek ki a szerelők megcsinálni. A víz viszont még nem melegedett fel rendesen, ezért kellett egy kis idő, hogy felhevült testem megszokja. Miután egy kicsit úszkáltam, kellőképpen áthűltem, felfeküdtem a matracra és süttetni kezdtem a hátam. Behunyt szemmel élveztem, ahogy alulról a hűvös, felülről pedig a meleg áradt felém. Elképzelni se tudtam jobbat egy ilyen forró, nyári napon, és arról még nem is beszéltem, hogy a hűtőben ott várt a kedvenc ízű fagylaltom, amit még reggel hozott az élettársam.

A vízben annyira elviselhetővé vált a hőmérséklet, hogy majdnem elaludtam, de még mielőtt ezt megtörténhetett volna, hallottam, hogy csobogni kezd a víz. Kipillantottam a karom mögül, bár nagy meglepetés nem érhetett, mert rajtunk kívül senki nem lakott itt, a kaput pedig bezártam.

- Hazaértél? – kérdeztem mosolyogva, de ahhoz lusta voltam, hogy felemeljem a fejem.

- Szerencsére, igen. Azt hittem, hogy meg fogok sülni – forgatta meg a szemét. Imádta a nyarat, ezzel együtt a meleget is, de értelemszerűen nem szeretett futkorászni negyven fokban.

Amikor mellémért, megfogta a matracot és kicsit elfordított, hogy tudjon adni egy puszit, utána viszont úszni kezdett, hogy hozzám hasonlóan lehűtse magát. A szememmel követtem erőteljes karcsapásait, amit egy kis idő után észre is vett, így a víz alatt felém kezdett úszni, és pont előttem jött fel a levegőre. Az újabb puszit mosolyogva vettem tudomásul.

- Szükségem lenne arra a matracra – utalt finoman arra, hogy örülne, ha lemásznék róla és átadnám neki.

- Ne napozz már többet! Ibiza óta már amúgy is összekeverhető vagy egy négerrel. – Eszem ágában sem volt megmozdulni. Nekem ez így tökéletes volt.

- Szemtelenkedünk-szemtelenkedünk? – döntötte oldalra a fejét, majd a matracot is, aminek következtében én a vízbe borultam.

- Mario Götze, én kicsinállak! – indultam meg az irányába néhány köhögés után. Jót nevetett rajtam, és nem úgy nézett ki, mint aki megijedt a fenyegetésemtől. El sem mozdult a helyéről, csak várta, hogy odaérjek hozzá, hogy fél kézzel beledobhasson a vízbe. Újabb támadást indítottam, de ezúttal sem sikerült legyőznöm. A karjaiba kapott, majd a medence szélére ültetett, és a hasam csókolgatásába kezdett. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy most csapok le rá, amikor nem számít rá, de végül győzedelmeskedett az ajkai által létrehozott élvezet, és hagytam, hogy folytassa.

Pár percig a medencében és a medence szélén kényeztettük egymást, amikor viszont le akarta venni a bikini felsőmet, leállítottam.

- Nem szeretnék a címlapon szeretkezni – húztam el a szám, pedig szívesen csináltam volna vele az udvaron. Szó nélkül mászott ki a vízből, hogy aztán egymás kezét fogva sietős léptekkel bemenjünk.

Nem jutottunk messzire, csak a nappali kanapéjáéig, ott viszont újra egymásnak estünk. Az ölébe ültem, és amíg ő kikötötte a melltartóm, én a nyakát és a vállát puszilgattam, illetve a hasa alját simogattam.

- Mindjárt jövök – suttogtam a szájába, két csók között.

A konyhába siettem, elővettem egy poharat, majd a fagyasztóból kivettem néhány jégkockát. A pohárral és tartalmával tértem vissza Mariohoz, aki ugyanúgy ült és állt, ahogy ott hagytam. A szemében vágy és kíváncsiság tükröződött, aminek láttán én is egyre nagyobb izgalomba jöttem.

Az egyik jégkockát körbenyaltam, aztán a felsőtestén kezdtem csúsztatgatni. Először felszisszent, de láttam rajta, hogy élvezi. Újra felhevült testén olvadni kezdett a jég, így víz formájában folyt le a nadrágjáig. A szemével követte az ujjaim és a jég útját, miközben ő is kivett egyet a pohárból és a hátamhoz emelte. Ahogy a hideg hozzám ért és végigcsorgott a gerincemen, reflexszerűen húzódtam közelebb hozzá, így még jobban éreztem, hogy mennyire kíván.

Gondoltam ideje kiszabadítani férfiasságát a szűk nadrágból, ezért lemásztam róla, felhúztam, majd sikeresen megszabadítottam az egyetlen ruhadarabtól, ami eltakarta előlem. Rögtön azután, hogy meztelennél vált, elém térdelt és a fogaival kezdte leküzdeni rólam a bugyit. Rendesen megkínzott, mert most tényleg nem csalt, nem segített a kezeivel, csak a szájával húzta lefelé, és amikor én akartam közbeavatkozni, összekulcsolta a kezeinket, hogy esélyem se legyen.

Nem akartam tovább szórakozni, ezért amint kiléptem az apró anyagból, a kanapéra ültettem, és elhelyezkedtem az ölében. Úgy tűnt, egy kis időre átadta nekem az irányítást, pedig általában jobban preferálta, ha ő diktált. Ahogy elnyeltem forráságát a vállába kapaszkodtam, ő pedig a derekamra tette a kezeit, ezzel némileg mégis biztosítva az irányítást. Közel hajoltam hozzá, így a mozgásunknak köszönhetően néha-néha összeért a szánk, amikor viszont hagytam, hogy mélyebbre csússzon bennem, hátrahajtottam a fejem, szabad utat hagyva a melleim felé. Ezt természetesen ki is használta, de közben próbálta folyamatosan tartani a szemkontaktust. Ez volt az egyik, amit imádtam benne, mert a tekintetével annyira tudott perzselni, hogy elég volt egy pillantás ahhoz, hogy a mennyországban érezzem magam. Annyi mindent el tudott mondani a szemeivel, hogy szinte kiolvastam belőle, mit fog velem csinálni. Akkor éppen a lehető legközelebb húzott magához, majd gyorsabb ütemre bíztatott.

Nem állt szándékomban sem a saját, sem az ő agyát tovább húznom, ezért teljesítettem kérését. Hamarosan meg is lett a gyümölcse a tempóváltásnak. Szinte egyszerre feszült meg a csípőnk, a kis szünet után azonban tovább mozogtam rajta, így minimálisan tovább tartott a gyönyör.

- Úristen – dőltem a mellkasára szaporán véve a levegőt. Nem sokat ért, hogy az előbb lehűtöttük magunkat a medencében, mert most még annál is jobban ki voltunk melegedve.

- Egyetértek – csúsztatta az egyik kezét a fenekemre, a másikkal pedig a hátamat simogatta.

Amíg nem vált egyenletessé a lélegzésünk, összegabalyodva maradtunk, utána viszont az elviselhetetlen meleg miatt lemásztam róla. – Maradj itt! – kért most ő engem, aztán eltűnt a konyhában. Amint megláttam, hogy a fagyis dobozzal és két kanállal jött vissza, ujjongani kezdtem.

A doboz két széléről kezdtünk enni, ő a csokisat, én a vaníliásat, de aztán cserélgetni kezdtünk, egymás kanalával ettünk és egymást etettük.

- Hoppá – nézett a kanaláról lecsöppent fagyi után, ami a mellemen állt meg. Ahogy kimondta, már hajolt is oda, hogy lenyalja. Rájött, hogy ez remek szórakozás, úgyhogy innentől úgy intézte, hogy mindig landoljon valamelyikünk testén egy-két kanál fagylalt.

A legújabb játékunk újra feltüzelt minket, főleg amikor a férfiasságára ejtette kanala tartalmát. A vigyorából ítélve egyáltalán nem véletlenül.

Miután nagyjából mind a ketten végigértünk egymás testén, újra bennem volt, de most ő volt felül, és az előzőnél sokkal gyorsabb tempót diktált. A gyorsaság ellenére mégis képes volt annyira elnyújtani, hogy szinte öntudatlanul vonaglottam alatta, amíg végre el nem jutottunk a második menetünk végére. Hangosan adtam a tudtára, hogy mennyire jó érzés.

Újra szaporán vettük a levegőt, ám most csókolózással vezettük le légyottunkat, a harmadik körbe pedig nem vágtunk bele, helyette visszatértünk a medencéhez és úszkálni, fröcskölődni kezdtünk, milliószor elmondva, hogy mennyire szeretjük egymást.

Stole my heart

Sziasztok!

Na, most aztán egy nagyon kiugró novellával jelentkezem. Most mondhatnám, hogy a húgomnak írtam, mert nagy rajongójuk, vagy hogy a húgom szokta hallgatni, és megtetszett, de... hagyjuk a rizsát. Nevetni nem ér, olvasni és kommentelni viszont igen. Gondoljatok rám holnap, mert vizsgázok, tessék szurkolni, mert különben megbukok:D Csókpuszi, N.

- Boldog Szülinapot! – emelte mindenki magasba a poharát a 19. születésnapom alkalmából. Anya nem volt otthon, úgyhogy hatalmas házibulit rendeztem, amire még annál is többen jöttek el, mint számítottam. Az italok gyorsan fogytak, mindig odajött hozzám valaki, hogy felköszöntsön, és velük be is dobtam pár koktélt, így hamar sikerült teljesen lerészegednem.

Szétdobált poharak mindenhol, az egyik virágcserepébe hányás, a konyhában törött üvegek, a fejemben mérhetetlen fejfájás. Ez fogadott másnap reggel, és csak arra emlékeztem, hogy nagyon jól éreztük magunkat, táncoltunk, kiabáltunk, és nem akartuk, hogy vége legyen az estének. Ettem pár falatot, de ez nem volt túl jó ötlet, mert rögtön a WC-hez kellett rohannom. Miközben kiadtam magamból minden alkoholt, eldöntöttem, hogy ma semmit nem fogok csinálni, majd másnap takarítok csak, ám arra nem számítottam, hogy anya egy nappal korábban jön haza.

- Loren! – harsant fel a hangja. Ijedtemben felpattantam, mire a fejem lüktetni kezdett, és azonnal vissza kellett térdelnem a vécé mellé. – Loren! – A szemem sarkából láttam, hogy megáll a fürdőszoba ajtajánál, és onnan kezd el ordítozni. Szólni akartam neki, hogy vegyen vissza a hangerőből, mert borzalmasan vagyok, de nem volt időm. Nem hallgatott meg. – Ennek itt hivatalosan is vége! Többet nem fogod felforgatni a lakást, amíg én nem vagyok itthon!

Egy éve kapott egy állásajánlatot a One Directiontől, hogy amíg turnéznak, legyen  szakácsuk. Nem akarta elfogadni, mert nem szeretett volna egyedül hagyni engem, – édesapám még kiskoromban meghalt – de rábeszéltem. Megígértem mindent, amit csak lehetett, hogy aztán semmit se tartsak be belőle. Nem volt szándékos, az egyik buli után jött a másik, néha lebuktam, néha nem. Én csak egyszerűen élveztem a szabadságot.

- Három nap múlva újra útnak indulunk a fiúkkal, és most te is velem fogsz jönni. Majd azok a srácok megtanítják neked, hogy nem csak így lehet bulizni, és hogy igenis küzdeni kell mindenért, amit el szeretnél érni. – Hogy voltak-e egyáltalán céljaim, azt még magam sem tudtam, de most hirtelen egy valamit nagyon el akartam érni, mégpedig hogy itthon maradhassak. Semmi kedvem nem volt öt sztárocskával meg fene tudja, hány dolgos felnőttel utazgatni egy buszban. Mellesleg anya elmélete már ott megbukott, hogy majd a fiúk megtanítanak küzdeni. Könyörgöm, megvan mindenük, még a kisujjukat se kell megmozdítaniuk. – Nincs vita! Kezdhetsz pakolni!

Óriási. Anyát nem tudtam lebeszélni az őrült tervéről, úgyhogy most bőröndökkel és táskákkal a vállamon indultam meg a busz felé. Kiderült, hogy még csak nem is a fiúkkal leszek egy buszon, hanem a testőrökkel, konyhásokkal, egyszóval sok magányos, idős emberrel. Nagyon izgalmasnak tűnt. Illedelmesen bemutatkoztam, amikor felszálltam a buszra, azért bunkó mégse lehetek, mellesleg nem ők tehetnek arról, hogy itt kell lennem, aztán levágtam magam egy sarokba, és megfogadtam, hogy én innen el sem fogok mozdulni ebben a három hónapban. A barátaim teljesen belelkesültek, néhányan irigyek is voltak rám. Nem tudták elhinni, hogy nem örülök annak, hogy bejárhatom a világot, mellesleg ekkora sztárokkal, de a lelkesedésük ezúttal nem ragadt át rám. Semmi sem tudott meggyőzni arról, hogy ez jó móka lesz.

Éppen bedugtam a fülembe a zenét, amikor valaki leült velem szembe, és kérdezgetni kezdett. Kifaggatott az egész életemről, én meg illedelmes kislány módjára, türelmesen válaszolgattam. Anya egyszer felém pillantott, hogy viselkedek-e, de úgy tűnt elégedett azzal, amit lát, és visszatért a receptkönyvei olvasgatásához. Miközben hallgattam, hogy a legújabb ismerősöm mit mesél, azon gondolkoztam, milyen indokkal tudnék lelépni, illetve, hogy hová tudnék lelépni, ahol senki sem zaklat.

Pár óra kellett hozzá, hogy rájöjjek, lehetetlen az egyedüllét egy buszban. Mindenhol volt valaki, semmi magánszférám nem volt, mindent meg kellett osztani mindenkivel, ezért úgy döntöttem, nem tartom fenn tovább a jókislány látszatot. Ha nem leszek kedves, nem fogják keresni a társaságom.

- Aha, izgi sztori – mondtam unott hanggal az egyetlen testőrnek, aki a mi buszunkban tartózkodott. – Ugye megyünk majd olyan helyre is, ahol van szórakozóhely? Nagyon szeretek bulizni – tettem hozzá. Sajnálkozva megrázta a fejét, aztán továbbállt. Bevált a tervem, ha a buliról beszéltem, hamar békén hagytak.

- Van a buszban valahol dugi pia? – kérdeztem meg a következő beszélgetőtársamtól. Nő volt, és úgy láttam, eléggé megbotránkoztattam.

- Mi itt dolgozunk, nem szórakozunk – kaptam meg a választ, én pedig egy vállrántással intéztem el a lekezelő hangnemet.

Miután megkaptam a magányt, amire vágytam, végre elkezdtem zenét hallgatni, közben pedig interneteztem. Ezzel telt az egész út, amíg oda nem értünk nem tudom, hogy hová. Beálltunk a stadion parkolójába, ahol a miénken kívül még egy csomó, ugyanilyen busz állt egymás mellett. Jó volt végre kiszállni, és kinyújtóztatni a lábamat, de anya rám parancsolt, hogy ne menjek messzire. Csak egy kukát kerestem, ahová kiköphettem a rágóm, és bár a buszban volt egy csomó szemetes, igyekeztem anya akarata ellen tenni. Miért zár be, és miért mondja meg nekem, hogy mit csinálhatok 19 évesen?

- Úgyse kapsz el – szaladt el mellettem kiabálva valaki, és amikor utána néztem, csak akkor láttam, hogy Harry az. Rögtön utána egy biztonsági őr is futott, aztán visszafelé a hátán cipelte a bejárat felé. Magamban nyugtáztam, hogy érdekes dolgokat fogok én még látni, aztán visszasétáltam a buszunkhoz. De… melyik is volt a miénk? Mind egyforma volt, ezért mindegyikbe benéztem, de egyikben sem azokat az embereket találtam, akiket kerestem.

- Hogy jutott be ide egy rajongó? – hallottam egy csodálkozó hangot, amikor az utolsó előtti buszhoz értem. Körülnéztem, hogy hol van a visítozó fan, aztán rájöttem, hogy rám értették, ezzel egyetemben pedig felismertem az arcot is, aki velem szemben állt. Louis.

- Ja, nem rajongó vagyok – legyintettem. – Csak a buszt keresem, miért egyforma mind? Nem lehetne rájuk írni, hogy: konyhások, testőrök, sztárok? – A kezemmel a levegőben csíkokat húztam, mintha a busz oldalára vetíteném a feliratokat. Niall is leszállt a buszról, úgyhogy most már két meglepődött arccal álltam szembe, akik nem tudták eldönteni, hogy igazat beszélek vagy sem.

- Mark – kiabált fel a buszra a szöszi, mire megjelent egy nagydarab ember, akit én már ismertem. Ő volt az a testőr, aki a mi buszunkban utazott.

- Nem rajongó, Sarah lánya – adta a fiúk tudtára, én viszont nem szándékoztam tovább maradni.

- Melyik busszal jöttünk? Szeretnék visszaszállni rá – magyaráztam Marknak, hátha segít.

- Az – mutatott a hátam mögé, aztán a fiúkat kezdte befelé terelni.

Anya már keresett, és mérges volt, amiért elcsászkáltam, úgyhogy inkább nem vallottam be, hogy jóformán eltévedtem. Indulnunk kellett befelé, hogy az ásványvizet időben ki tudják tenni a srácoknak. A pakolásba engem is bevont, aminek cseppet sem örültem, és meg is említettem, hogy remélem, legalább kapok érte akkor valamennyi pénzt.

- Ne legyél tiszteletlen – nyomott a kezembe egy kartondobozt, ami iszonyat nehéz volt. Letettem a földre, amíg vártam, hogy ő is felkapja a saját dolgait, és végre bemenjünk a még üres stadionba.

A koncert kezdete előtt óriási sürgés-forgás volt, mindenki szaladgált, a fénytechnikusok még állítgattak, ellenőriztek mindent, a security csoport az ajtóknál állt, anyuék nasit tettek az asztalra, és vizet, néhányan a színpadon pakolásztak, törölközőt készítettek oda a srácoknak, egyszóval óriási nyüzsgés volt, egyedül a banda tagjai szaladgáltak és szórakoztak összevissza. Na, ennyit arról, hogy majd ők megtanítják nekem a felelősségteljes viselkedést.

Miután többen is ki akartak dobni, mondván beszökött rajongó vagyok, megkértem anyut, hogy mutasson már be az embereknek, mert ez így nekem nem túl vicces. Igyekezett mindenkivel közölni, hogy tényleg a lánya vagyok, bár így is maradtak egy páran, akik éppen nem voltak ott.

- Szia! – A színpadnál álltam, amikor Harry odaállt mellém, és lazán a színpad oldalának támaszkodott. – Harry vagyok, anyukád már sokat mesélt rólad. – Az egyik kezét felém nyújtotta én pedig elfogadtam, miközben kimondtam a saját nevem.

- Biztos sok jót hallottál – nyomtam meg ironikusan a jó szót. Nem tudtam elképzelni, ahogy anya büszkén mesél rólam, elvégre nincs olyan dolog, amiért az lehetne rám.

- Is-is – vigyorodott el. – De hát, ki az, aki nem használja ki, hogy egyedül van egy hatalmas házban? Én is házibulikat rendeztem volna – mutatott magára. – Most mennem kell átöltözni, de ígérem, ez a kis út lesz életed legjobb bulija - paskolgatta meg a karom, aztán elsietett.

Ez a túlzott közvetlenség meglepett, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen lesz. Az igazság az, hogy én semmit nem tudtam ezekről a fiúkról. Hallottam a rádióba a zenéjüket, és néhány tetszett is, de soha nem érdekeltek úgy igazán. Mellesleg, mivel anya mindig úgy mesélt róluk, mint közeli ismerősökről, nekem nem is tűntek világsztároknak. Azonban a koncerten rájöttem, hogy úristen, igenis azok. Teltház volt, pedig hatalmas volt a hely, és betöltötte a visítás, az éneklés, be kellett vallanom, hogy eszméletlenül tetszett, amit láttam. Milyen jó lehet minden este odaállni, és a színpadról látni, hogy neked, érted, miattad őrül meg ennyi ember. Hihetetlen. A srácokat is feldobta a show, mert alig lehetett őket lelőni, amikor lejöttek a színpadról. Pörögtek, mint a turbómotor, pedig azt hinné az ember, hogy elfáradnak.

A koncert vége előtt fél órával, mi már pakoltunk vissza a buszokba, hogy amikor véget ér, csak be kelljen pattanunk, és leléphessünk, mielőtt rajongók lepik el az utcákat. A fiúk még a pólójukat is alig húzták fel, már szaladtak a kijárathoz. Én anya mellett siettem, amikor Harry megragadta a kezem, és közölte anyával, hogy elrabol. Ideje nem volt reagálni, már a srácok buszában is voltam, és nem tudtam, hogy mit keresek én itt.

- Hé, egy köszönömöt azért várnék, amiért megmentettelek az uncsi felnőttektől – tárta szét a kezeit, amikor csak álltam ott mellette. Jó, igazából nem tudtam, hogyan kéne reagálnom, de a kérésére egy köszönömöt azért kipréseltem magamból. – Srácok, van egy partiarcunk – sétált hátra, én pedig követtem, majd amikor odaértünk a busz hátuljába, köszöntem a többieknek, akik félig fekve, félig ülve terpeszkedtek a kanapévá alakított ülésen. Kedélyesen fogadtak, aztán szorítottak maguk mellett nekünk is helyet. Először a koncertről kérdeztek, mert kíváncsiak voltak, hogy tetszett. Bevallottam, hogy én eddig nem igazán hallgattam őket, mire hangos fújolást kaptam, de aztán nevettek, én pedig gratuláltam nekik a legújabb rajongójukhoz, magamhoz. Na, erre a kijelentésemre máris más reakciót kaptam.

- Jól tudom, hogy azért vagy itt, mert nem mert otthon hagyni Sarah? – kérdezte Liam.

- Ez azért nem teljesen így van – nevettem fel kínosan, majd megosztottam velük a történetet, amit nagyjából azért már ismertek. Rosszallóan rázták a fejüket, aztán mindannyian pacsira tartották a kezüket. Abban a pillanatban biztos volna benne, hogy nem ők fognak jó útra terelni.

Végül a késői órákra tekintettel, mindannyian elmentünk aludni, hogy reggelre már egy másik városban ébredjünk. A tempót nagyon nehéz volt megszokni, de két hét után már nagyjából tudtam mindent. Szinte észre se vettem, de szívesen segítettem pakolni, vagy bármit csinálni, amivel hozzájárulhatok, hogy az újonnan szerzett barátaim sikeresek legyenek. Az első együtt töltött éjszaka után, Harry nem tudom, hogy, de meggyőzte anyát arról, hogy sokkal jobb lenne, ha az ő turnébuszukban laknék, velem egy idősekkel, ezért át is pakoltuk a cuccaimat. Elmondhatatlanul jófejek voltak a srácok, nagyon hamar befogadtak, bár inkább Niall és Harry volt az, aki a legtöbb időt velem töltötte. Zayn lassabban nyílt meg, Louis megállás nélkül csak szórakozott, Liamről meg szinte semmit nem tudtam. Kész titok volt számomra, és valamiért nem is mertem közeledni hozzá. Ő sem kereste a társaságom, bár láttam, hogy néha figyeli, ahogy Harry-vel viccelődünk.

Harry viselkedését amúgy kezdetben elég idegesítőnek tartottam, mert az újságokban olvastam még régen, hogy ilyen kis szoknyapecér, és nem tudtam, hogy vajon azért hívott át a saját buszukba, azért legyeskedik körülöttem, vagy csak szimplán ennyire közvetlen. Mindenesetre egy idő után már nem foglalkoztam ezzel, mert bár néhány kétértelmű megjegyzést tett, sosem nyomult rám. Jó havernak tűnt, mindig vidám volt, emellett viszont kicsit felszínesnek gondoltam. Nem akartam szomorúnak látni, de igazából furcsálltam, hogy mindig csak vigyorog, tele van pozitív energiákkal, és ha valakinek rossz kedve volt, csak legyintett egyet, és baromkodott tovább.

- Elmegyünk sétálni? – kérdezte tőlem az egyik szabadnapjukon. Mindenki a hotelszobában ücsörgött, csak ő nem tudott tétlen maradni. Megrántottam vállam, mivel úgyis unatkoztam, miért ne? – Nem azért hívtalak el, mert kilométer hiányom van – mondta, amikor kiléptünk a hotelből, úgyhogy kezdett érdekessé válni ez a séta. – Tudod, Liamnek nagyon bejössz.

- Persze – nevettem fel, aztán hátranéztem a testőrre, aki elkísért minket. Úgy csinált, mintha nem figyelne, pedig nagyon jól tudtam, hogy hallgatja, miről beszélgetünk.  – Pont úgy néz ki, mint aki odáig van értem – vigyorogtam tovább.

- Komolyan mondom – bizonygatta. – Tudom, milyen, amikor megtetszik neki egy lány. Nem közeledik felé, csak messziről figyelgeti, de állítom, hogy mindent tud rólad, ami valaha elhangzott a szádból. – Még mindig kételkedve sétáltam mellette. Egyáltalán nem értettem, miért mondja ezt. – Arra gondoltam, hogy féltékennyé tehetnénk – vetette át lazán a kezét a vállamon.

- Na, csak kibújt a szög a zsákból! – kiáltottam fel röhögve. Annyira éreztem, hogy egyszer ki fogunk lyukadni ehhez a témához. Jó ízűen nevettem, ami miatt ő duzzogni kezdett.

- Nem kell mindent elhinni, amit mondanak rólam – motyogta mérgesen. – Két hete vagy velünk, láttál azóta nálam akárkit is?

- Azta, mindjárt szólok valakinek, hogy gratuláljon neked, amiért két hétig kibírtad nő nélkül – néztem rá tettetett csodálattal.

- Nem azért mondtam, de mindegy – legyintett. Kezdtem aggódni, hogy megsértődött, mert tényleg úgy nézett ki, mint aki haragszik rám. – Csak azt mondtam, hogy Liamnek tetszel, és kész vagyok segíteni.

- Oké, és azt ki mondta neked, hogy én akarok tőle bármit is? – Emiatt most ő nevetett ki.

- Én kiszúrom az ilyet – kacsintott rám. Nem tudtam, mi mondjak. Az igazság az, hogy eszeveszett jól nézett ki a srác, úgyhogy annyiból igaza volt Haroldnak, hogy tetszik nekem a haverja. De nem tudtam, hogy rögtön odaszalad-e hozzá, hogy elújságolja neki, vagy a kettőnk titka marad. Túl sokáig gondolkoztam, amiből ő azonnal levonta a következtetést, és győzedelmesen a levegőbe csapott. – Gondolkodj el ezen a féltékennyé tévős ajánlaton – tért vissza a másik témánkra, amin mind a ketten jót nevettünk.

Egy pár lány kicsit később megismerte, úgyhogy sietősen visszafordultunk a hotel felé, és jóformán menekülni kezdtünk. Amikor visszaértünk a szobába, akaratomon kívül is rögtön Liamre néztem. A kanapén ült, az egyik lábát a térdére tette, a karjával pedig a kanapé karfáján támaszkodott. A fenébe, tényleg tetszik!

Nem értettem, ha Harry igazat mondott, akkor miért nem mutatott felém eddig több érdeklődést. Leültem a kanapé másik oldalára, és én is nézni kezdtem a TV-t. Zayn aztán megkért, hogy üljek arrébb, mert le szeretne ő is ülni, úgyhogy kénytelen voltam közelebb húzódni Liamhez. Harry valahová eltűnt, pedig örömmel fogadtam volna, ha megment.

- Mi van Harry-vel? – húzogatta a szemöldökét Zayn, aztán a vállával meglökte az én vállam, így nekidőltem Liamének. Fantasztikus, az egyikük azt hiszi, hogy majd lesz köztünk valami Liammel, a másik meg azt, hogy már nem csak barátok vagyunk Harryvel. Minek vannak az újságírók, mikor itt vannak a srácok?

- Hát – nyújtottam el az á-t. Úgy döntöttem, hogy átverem egy kicsit. – Azért hívott el sétálni, hogy elmondja, már az első pillanatban is tetszettem neki, és hogy nagyon megkedvelt. – Liam abban a pillanatban felpattant mellőlünk, majd kisétált a bejárati ajtón, amit kicsit hangosabban csukott be.

- Harry, te hülye! Nem ezt beszéltük meg – kiabálta el magát Zayn, mire hamarosan megjelent mellettünk a bozontos. Tessék? Volt egy tervük? Hát mindenki kerítőt játszott?

- Csak vicceltem – tettem fel a kezeimet, amikor rájöttem, hogy most aztán nem jó pillanatban sütöttem el a poént.

Zayn Liam után ment, Harry pedig kérte, hogy meséljem el, mi történt. Miután a végére értem a rövid történetnek, gratulált, és képzeletben átadta nekem a legjobb együttműködő és az év legjobb pasizásáért járó díjat.

Ezek után végképp nem tudtam, hogy viszonyuljak Liamhez. Kínos volt minden perc, amit egy légtérben töltöttünk, aztán végül pár nappal később ő vetett véget ennek. Simán csak beszélgetni kezdtünk általános dolgokról. Örültem, hogy a többiek kerítő pályafutását nem hozta szóba, mert valószínűleg az lett volna életem legborzalmasabb beszélgetése. Aranyos volt, pont olyan, mint amilyennek eddig láttam, de azt a fajta érdeklődést, amiről a többiek beszéltek, még mindig nem éreztem rajta. Anyának persze egy szót sem szóltam erről, nem kell mindenről tudnia, így is nagyon büszke volt magára, amiért minden viaskodásom ellenére jól éreztem magam itt.

A következő koncert Párizsban volt, már reggel odaértünk, úgyhogy a fiúknak volt egy kis szabadidejük, amit most öten töltöttek. Úgy gondoltam, kell nekik egy kis idő, amíg csak ők vannak, mert mióta velük utazgatok, még nem igazán maradtak nélkülem, és nem szerettem volna rájuk akaszkodni. Jó kedvűen térek vissza, aztán rögtön mentünk is stadionba, mert átbeszélték a koreográfiát, és pár számot el is próbáltak. Végig hülyültek, ezért a hangulatra nem volt panasz. Én hátramentem anyához, hogy segítsek neki egy kicsit, és mivel fájt a fejem, most a koncertre se mentem ki, csak az öltözőből hallgattam, ami beszűrődött. A végén, ahogy lenni szokott, rohantuk a buszhoz, ami elvitt minket a hotelbe. Leültem Liamék közé, hogy hallgassam, ahogy megbeszélik a koncert eseményeit, aztán feltűnt, hogy Harry nincs közöttük, és elmentem megkeresni. A telefonját nyomkodva hasalt az ágyán.

- Mit csinálsz? – Mivel a felső ágy volt az övé, felálltam az alsóra, és a fejemet az ágya szélére feltettem.

- Olvasgatok – fordította egy pillanatra felém a telefonját, aztán újra elmélyedt a tevékenységében. Egy darabig néztem, ahogy az ujjával görgeti a telefont, de úgy éreztem, hogy most egyedül szeretne lenni, ezért otthagytam.

Ő volt az első, aki kipattant a buszból, és a hotelszobájáig meg sem állt. A többiektől érdeklődtem, hogy haragszik-e rám, de határozottan megrázták a fejüket. Elmondásuk szerint, egyszer egy évben elkapja a rosszkedv, és olyankor így viselkedik. Furcsa volt, mert egészen idáig tényleg állandóan csak mosolygott, és rossz volt ilyennek látni. Az én szobám pont az övé mellett volt, úgyhogy tisztán hallottam, amikor a falba vert. Nagyon jól tudtam, hogy milyen hangja van, hiszen én is mindig ezt csináltam. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam, fogtam magam, és átmentem hozzá. Az ajtaja zárva volt, ezért jó ideig dörömböltem, de mivel nem adtam fel, végül beengedett. Sírt. Harry sírt. Annyira elképzelhetetlen volt. Nem tudtam, hogy mi ütött belé, de nem kérdeztem semmit, csak átöleltem. Egyáltalán nem segített semmit, és ötletem sem volt, mit mondhatnék. Reméltem, hogy magától elmondja, és amíg ez meg nem történt, csak csendben ültem mellette. A könnyeivel küzdött. Soha nem láttam még ennél szívszaggatóbb dolgot. Annyira elesett volt, de volt benne valami, ami abban a pillanatban megfogott. Ez a srác nem felszínes! Nem értettem, hogy hihettem ezt róla bármikor is.

- Az egyik rajongónál volt egy tábla, amin a nemi identitásom felől érdeklődött. Kiszúrtam koncert közben. – Felvonta a vállát. – Ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy mit tehettem, amiből ezt a következtetést vonták le. A buszon az üzeneteket olvastam. – Megtörölte a szemét, én pedig félbe szakítottam.

- Miért kínzod magad azokkal? Ne olvasd, ha ennyire felzaklat. – A telefonja még mindig a kezében volt, úgyhogy elvettem tőle.

- Csak kíváncsi vagyok, elvégre a kritikából tanul az ember – magyarázta még mindig a szemét törölgetve.

- Ez nem kritika, ez csak ócsárolás – világítottam rá a lényegre. Igazából ezt ő is nagyon jól tudta, szóval nem értettem, miért ad az ilyenek véleményére. – Én nem találkoztam még hozzád hasonló sráccal – szaladt ki a számon. Annyira megfogott, hogy így láttam, teljesen megváltoztatta a véleményemet. Felnézett, így csak pár centiméter volt közöttünk, ami valahogy hirtelen el is tűnt, és már csókolóztunk is. Fel sem fogtam, hogy mit csinálok, de annyira élveztem, hogy esélyem sem volt arra gondolni, ennek milyen következményei lesznek. Főleg, hogy nem álltunk meg a csóknál.

Reggel, amint felkeltem, rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el. Csak pillanatnyi elmezavar volt, meghatott a síró férfi látványa, de Harry nekem csak haver. Tudtam, hogy meg kell beszélnünk, de azt már nem, hogy mit fogok mondani. Most az egyszer reménykedtem abban, hogy igaz, amit az újságok az egyéjszakás kalandjairól írnak. Egy kis időre még úgy tettem, mintha aludnék, mert képtelen voltam a szemébe nézni, aztán nem húzhattam tovább.

- Jó reggelt – köszönt, amikor megfordultam. A megszokott, vidám Harry volt, már túltette magát a tegnapi mélypontján. Dünnyögtem egy neked is-et, aztán rögtön bele is kezdtem, mert szerettem volna, ha gyorsan tisztázzuk, hogy nem szeretnék tőle semmit.

- Tudom – mosolyodott el. – Köszönöm, hogy megtetted ezt értem. – Átölelt és nyomott egy puszit az arcomra, míg én elmotyogtam magamban egy köszönömöt Istennek, amiért Harry-t ilyennek teremtette.

Nem is beszéltünk tovább erről, felöltöztem, aztán átmentem a saját szobámba, hogy vállalható kinézetet kreáljak magamnak. Sajnálatomra Liam pont látta, amikor kiléptem Harry szobájából, és amennyire ismertem, a csalódott arcát vette elő. Mondani akartam neki valamit, de nem tudtam lenne-e értelme vagy, hogy érdekelné-e, ezért csak sarkon fordultam, és eltűntem a saját ajtóm mögött. Amikor legközelebb kimerészkedtem, hallottam, ahogy rólam beszélnek, és hogy Harry hazudott miattam.

- Csak átjött, mert rossz kedvem volt, beszélgettünk, aztán ott aludt. – Nem akartam, hogy titkolóznia kelljen, ezért én vallottam be mindent. Vállalom érte a felelősséget, ha már egyszer megtettem. Ha mást nem is, hát ezt az egyet megtanultam a titokban rendezett házibulikból. Liam megint otthagyott minket, ám most Harry érezte kötelességének, hogy utána menjen. Őszintén reméltem, hogy meg tudják beszélni. Ha Liam haragudni akar valakire, akkor az inkább én legyek.

Niall, Louis és Zayn csak bámultak rám, amitől roppant kínosan éreztem magam. A megmentőm Harry és Liam volt, akik ölelkezve jöttek vissza. Végre kifújhattam a levegőt, és megnyugodtam, aztán viszont megláttam, hogy a két fiú mögött ott van anyu. Hogy került ide?

- Mit hallok? – Hangjára Harry és Liam is összerezdült, hát még én. Most biztos óriási balhé lesz, amiért nem férek meg a bőrömbe, és hogy még itt is csak bajt okozok. Szinte szóról szóra ugyanezt vágta a fejemhez, csak még hozzádobott egy témát.

- Nem arra neveltelek, hogy a szüzességed egy jött-ment kapcsolatban veszítsd el. – Harry kis híján felnevetett, de mivel addigra már mellettem állt, oldalba vágtam, ő pedig úgy tett mintha köhögne. Nem hiányzik, hogy elköpje, nem is voltam szűz.

Csak álltam, és hallgattam, mert tudtam, hogy bármit mondanék, csak rontanék a helyzeten. Mellesleg roppant megalázó volt, hogy mindezt a fiúk előtt tárgyalta ki. Szerencsére, miután úgy érezte, hogy kellőképpen leszidott, kiment a lakosztályból. Zayn nevetni kezdett, amibe Niall is bekapcsolódott, én pedig csak megforgattam a szemem.

- Szűz, mi? – vigyorgott rám Harry, mire összehúzott szemöldökkel néztem fel rá. – Én inkább a tapasztaltat használnám. Ja, amúgy, Liam, megéri vele összejönni – kacsintott oda neki.

- Megöllek – mondtam neki, de mire tettlegességig mentem volna, elpárolgott mellőlem. Fülig vörösödve ültem le reggelizni. Végig a tányéromat bámultam, egy perce se emeltem fel a fejem, mert tudtam, hogy négy vigyorgó és egy csalódott ábrázat fogadna. Igazából az utóbbit nem szerettem volna látni. Most biztos, hogy ellőttem az utolsó esélyemet is nála.

Amikor végeztem az evéssel, bementem a szobába, és egyáltalán nem terveztem, hogy kijövök onnan. Tudtam, hogy ezzel esélyt adok a fiúknak a kibeszélésre, kombinálásra, és hogy Harry teletömje Liam fejét a hülyeségeivel, de nem volt jó kedvem. Tényleg megkedveltem Liamet, és a tegnap estével az egészet elszúrtam. Kicsit később Harry jött be hozzám. Afelől érdeklődött, hogy vagyok, és hogy nagyon megbántam-e, hogy lefeküdtem vele.

- Ha nem lenne Liam, nem bánnám – bizonygattam neki, mire büszkén kihúzta magát. – Csak most elképzelni sem tudom, miket gondolhat rólam – hajtottam le a fejem.

- Nyugi, Harold mindent elintéz – mutatott magára színpadiasan. – Ha pedig szomorú vagy, csak szólj, megismételhetjük a tegnapit – kacsintott rám. Felálltam, kinyitottam az ajtót, és kimutattam.

- Kifelé! – szóltam rá vigyorogva, a fejemet rázva. Nevetve lépett ki a szobámból, és becsukta maga után az ajtót.

Az is zavart, hogy anya haragszik rám. Régebben sose érdekelt, hogy mit gondol, de most, hogy sok időt töltöttünk együtt, és láttam, mennyire örül neki, amiért jól viselkedem, rossz érzés volt, hogy neki is csalódást okoztam. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy megkeresem, és beszélek vele. Elmondom az egész sztorit, azt is, hogy már két éve nem vagyok szűz. Csak remélni tudtam, hogy majd megért. A konyhában találtam rá, sütit készített, és nagyot sóhajtott, amikor meglátott. Felültem a pultra, és miközben lóbáltam a lábam, elmeséltem neki mindent.

- Nem szeretném, hogy haragudj rám. Bőven elég, ha csak egy embernek okozok csalódást – húztam el a számat.

- Kislányom, most nagyon büszke vagyok rád – hagyta abba a sütögetést, és odajött, hogy átöleljen. – Csak azt vártam, hogy egyszer végre elém állj, és vállald a tetteidért a felelősséget. El sem hiszem, hogy megéltem ezt a napot.

- Kösz, hogy hittél bennem – mondtam neki ironikusan, mire felnevetett. – Hé, vihetek fel a sütiből Liamnek? – mutattam a tálcára, amin már az elkészültek voltak.

- Persze, csak várj egy kicsit. – Elvette az egyiket, és valamit ügyködött, aztán tányérra tette, és odanyújtotta nekem. A süti tetejére szívecske alakban cukormázat tett, és beleírta, hogy L. Bizonytalanul méregettem. Nem voltam benne biztos, hogy ezt oda merem neki adni, de anya kitolt az ajtón, úgyhogy nem volt más lehetőségem.

Reméltem, hogy egyedül találom, és nem a többiek társaságában, mert az biztos, hogy ezt más előtt, nem adom át neki. A szobájában volt, de ehhez át kellett mennem a nappalin, szóval gondosan eldugtam a hátam mögé a sütit.

- Gyere – kiabált ki, amikor kopogtam. Látszott az arcán, hogy nem számított rám, de lerakta a gitárját, amin valószínűleg éppen játszott.

- Hoztam neked valamit. – A süti még mindig a hátam mögött volt, és szavaim ellenére azt fontolgattam, hogy inkább elfutok. Az egyik kezemmel megvakartam a tarkómat, aztán erőt vettem magamon, és átnyújtottam neki a tányért.

- Ó – mosolyodott el, amikor meglátta. A reakciója után kicsit megkönnyebbültem. – Hát ez aranyos – nézett fel rám.

- Békeajándék – szólaltam meg, aztán szidni kezdtem magam. Mi van azzal a verzióval, hogy: Liam, bármennyire is nem úgy tűnik, kedvellek, és nem szeretnék semmit Harry-től, mert te érdekelsz.

- Abban bíztam, hogy más okból kapom – döntötte oldalra a fejét, aztán megpaskolta az ágyát, hogy üljek le.

- Jó, igazából azért kaptad, mert nagyon kedvellek. – Hát, ez se az eredeti mondat volt, de már kezdett hasonlítani.

- Én is, csak elbizonytalanodtam. Tudod… - összekulcsolta a kezeit, és miközben beszélt azt nézte. – Nehéz barátnőt találni, mert sose lehetek biztos benne, hogy azért szeret majd, amilyen vagyok. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy téged tényleg nem érdekel se a hírnevem, se a pénzem, és persze, most sem mondom, hogy olyan lány vagy, – szögezte le gyorsan – de nem tudom, mit higgyek. Kicsit úgy jött le, mintha azzal lettél volna, akivel elsőre összejött. – Miután elmondta, amit akart, felnézett rám. Tudtam, hogy nem akart megbántani, csak elmondta az érzéseit, mégis rosszul érintett.

- Senki nem tudta volna udvariasabban elmondani, hogy ribancnak tart – nyugtáztam keserűen.

- Nem akartalak megbántani – mentegetőzött.

- Ha az lennék, és tényleg csak valakire hajtanék, akinek hírneve van, akkor most nem ülnék itt veled, hanem Harry ágyában fetrengenék. De megértem, ha ezt gondolod rólam. Csak én tehetek róla, én szúrtam el – álltam fel, hogy távozzak.

- Várj – nyúlt a kezem után. Kihúztam az ujjai közül a csuklóm, aztán visszaültem mellé. – Nem gondolom ezt, de hogy lehetnék veled, ha vonzódsz hozzá. – Tiltakozni akartam, de belém fojtotta a szót. – Ne mondd, hogy nem! Ha valakit nem tartok vonzónak, azzal nem fekszem le.

- De tényleg nem. Nézd, átmentem hozzá, mert az én falamat ütötte a kezével. Csak meg akartam vigasztalni, és utána visszamenni a saját szobámba. De teljesen elgyengültem, amikor megláttam, hogy sír. Harry nem az esetem, sem a nagy haja, sem az angyalszárnyak a mellkasán, semmi sem. Aranyos, igen, imádom, mert jófej, de az csak egy gyenge pillanat volt. A nők elérzékenyülnek a síró férfiak láttán – hoztam fel egy rettentő gyenge érvet magam mellett. – Bizton állíthatom, hogy nem tetszik, nem vonzódom hozzá. – Még akkor sem, ha jó az ágyban. Ezt már nem kötöttem az orrára, mert azzal csak magam alatt vágtam volna a fát, de igaz volt.

- Mi van, ha legközelebb elsírja magát előtted? Szaladsz megvigasztalni? – Félig viccesen, félig komolyan tette fel a kérdést.

- Remélem, akkor ott leszel nekem, szorosan átölelsz, és egy szeretlek kíséretében megígéred, hogy jól lesz. – Amint kimondtam, elkaptam a tekintetem róla. Nem akartam nyomulni, főleg nem pofára esni.

- Úgy lesz! – A kezével visszafordította a fejemet maga felé, aztán megcsókolt. Sokkal többet jelentett, mint amit éjjel kaptam Harry-től. – Remélem, mostál fogat, mert nem akarok Harry-vel smárolni – húzódott el egy pillanatra, mire felnevettem.

- Ne már, haver, elrontod a pillanatot! – hallottuk meg, ahogy Harry bekiabál, aztán kintről nagy nevetés következett.

- Remélem, élveztétek a mozit – nyitotta ki az ajtót Liam, én pedig az ágyon ültem hitetlenkedve, amiért volt pofájuk végighallgatni a privát beszélgetésünket.

- Nem igazán – rázta meg a fejét Harry, aztán gonoszan nézett rám. – Kiderült, hogy nem vonzóak a szárnyaim, nem jön be a hajam, és még Liam se akar velem csókolózni – tettette a sértődöttet, aztán jót nevetett magán.

- Sajnálom, nehéz ezzel – mutatott végig magán Liam – vetekedni.

Egy emberként nevettünk fel, miközben odasétáltam újdonsült barátomhoz, és adtam egy puszit az arcára.

- Oké, és akkor most tünés! – hessegettem el a többieket, és magunkra csuktam az ajtót.

http://www.youtube.com/watch?v=4yWVUcsA1u8