Mario Götze: Szemelvények életemből (2. rész)

Helloka:D

Nem tudom, emlékeztek-e még ennek a karácsonyi kiadására. Akkor említettem, hogy van folytatása, hát ez lenne az. És már most szólok, hogy ennek is lesz egy folytatása...Nem tudok leállni, na xD Ja, és még annyit akarok, hogy kapcsolódik egy másik Götzés novellámhoz is, ahhoz amelyiket három részbe tettem fel, de ha nem olvastátok egyiket se, az se baj, megállja egymagában is a helyét;) Na nektek jó olvasást, nekem meg jó tanulást, mert tanulni jó, érdekes a tananyag is...(próbálom bebeszélni magamnak xD)
UI: Talán kicsit sok benne a kép, de hát azok alapján építettem fel, szóval kellenek bele:)

Szilveszter 

A hotel éttermében beszéltünk meg egy kis összeröffenést Marcoékkal és Schüvel. Karácsony óta itt voltunk, ahogy megbeszéltük és eszméletlen jól éreztük magunkat. Néha szó szerint is. Dubai gyönyörű volt, velem volt Lena, illetve itt volt a két nem normális, akikkel végig állatkodtuk a hetet. Bejártunk minden létező helyet, ahol rengeteg kép készült. Szerencsére velünk voltak a lányok, így rájuk foghattam a túl sok mennyiségű képet. Marco utál fényképezkedni, csak Livia képes rávenni, hogy néha belemosolyogjon a kamerába. André viszont boldogan pózolgatott velünk. Furcsa volt a napsütötte helyen, miközben otthon mínusz fokok vannak. A karácsonyhoz mindannyian a hideget kötöttünk, ám egyikünk sem bánta, hogy nem nagykabátot, hanem fürdőnacit viselünk. Lenának, had éljek az ő szavaival, azért tetszik, mert este egymásba karolva, lenge ruhában sétálgatni lehet a gyönyörűen kivilágított városban, amitől kellemes, meleg, békés érzés járja át. Bár eléggé költőien fogalmazott, mint a legtöbb esetben, azért igaza van. 

A kajálást azért hoztuk össze, mert André ma megy haza. Mi azt beszéltük meg, hogy szilveszterre még maradunk, és csak józanodás után ülünk repülőre és indulunk vissza Németbe. A közös ebéddel búcsúztunk el Schürrlétől, előre is boldog újévet kívántunk neki, aztán ő felment a bőröndjeiért, és elindult a repülőtérre, mi pedig még beszélgettünk egy kicsit az asztalnál. 

- Mit akartok csinálni, leányzók? – kérdezte Marco. Nem örültem neki, mert terveim voltak, de reméltem, hogy Lena tartja a karácsonykor tett ígéretét, miszerint ki sem kelünk az ágyból. 

- Lemehetnénk a partra napozni – javasolta Livia, amire Lena helyeslően bólogatott. Legszívesebben közöltem volna vele, hogy ő nem megy sehová, de olyan kis lelkes volt, hogy bűn lett volna visszatartani. És amúgy is, ha már nem a lepedőt gyűrjük, akkor valami olyat csináljuk, ahol nézhetem. A napozás pedig lehetőséget ad erre, méghozzá fürdőruciban. Felálltunk az asztaltól, felbaktattunk a szobánkba, összeszedtük a cuccainkat, majd lesétáltunk a hallba, ahol már ott állt a Livia-Marco páros. A tenger egy köpésre volt a hoteltől, úgyhogy pár, sétálva megtett méter után már a homokban tapostunk. Leterítettük a törölközőket, amikre aztán le is feküdtünk. Jóformán ma voltunk először úgy Marcoékkal, hogy a haverjai nem voltak velünk. Ők is jöttek vele, hogy együtt ünnepeljenek szilveszterkor, de egy perce se szakadtak le róla. Jó arcok voltak, főleg Lewis, de nem hiányzott plusz három fő a nyakunkra. Legalábbis az enyémre. 

- Hol hagytad a pálcikapajtikat? – Mindannyian olyan vékonyak voltak, mint Marco, úgyhogy nem kellett sok, hogy Livia becenévgyártó funkciója bekapcsoljon, és rögtön ellássa őket valamilyen jelzővel. 

- Elmentek iszogatni – kaptam meg a választ kérdésemre. – Nem jössz fürdeni? A csajokat úgyse mozdítjuk el a törölközőjükről egy darabig – nézett hason fekvő barátnőinkre. 

- Mielőtt elmentek bekenhetnétek a hátunkat – nézett fel hunyorogva Lena, kezében a naptejjel. Elvettem tőle a tubust, aztán a hátára nyomtam a fehér krémet. Megugrott és hangos szitkozódás hagyta el a száját. 

- Hányszor mondtam már, hogy először a kicsi kezecskédbe nyomd, hogy felmelegedjen? – nézett rám olyan mérgesen, amennyire csak tudott. Egy elmotyogott bocsi után szétkentem a hátára csepegtetett naptejet, nyomtam a szájára egy puszit, rácsaptam a fenekére, aztán menekültem. 

- Götze! – Hallottam felháborodott kiabálását. Nevetve vetettem bele magam a vízbe, ahová pár pillanaton belül Marco is megérkezett. Elkezdtünk beúszni a mélyebb víz felé. Jól esett ennyi idő után egy kis fizikai munkát csinálni. Nem mondom, hogy megerőltető lett volna, de éreztem a vállamban az úszás okozta kellemes fájdalmat. 

- Nyertem – jelentettem ki, amikor úgy gondoltam, hogy eléggé bementünk. 

- Nem is versenyeztünk – háborodott fel Marco, és követelt egy normális versenyt visszafele. Nem volt ellenemre, biztos voltam benne, hogy legyőzöm. 

- A sportszerűség kedvéért, hagyjak neked egy kis előnyt? – kérdeztem, mire a vállamba bokszolt, és már úszni is kezdett. Alig tudtam utolérni, de végül nem sokkal a vége előtt sikerült, így egymás mellett úsztunk, amíg le nem ért a lábunk. Egyszerre álltunk fel, hogy alacsonyabb vízbe sétáljunk, közben pedig már arról vitáztunk, hogy melyikünk nyert. Tökéletesen lehűtöttük magunkat, ezért kimásztunk a tengerből, és megindultunk Lenáék felé. A törölközőre feküdtem, fejemet Lena felé fordítottam és kitartóan mosolyogtam rá, míg végül ő is elmosolyodott. Tudtam, hogy nem haragszik igazán. Átfordult a hasáról a hátára, kezét a hátamra tette, hogy a nagy melegben ő is lehűljön egy kicsit. Engem viszont csak felforrósított. Mióta itt voltunk már nem egyszer csináltuk, de belőle sosem elég. Végignéztem rajta, vékony lábán, lapos hasán, a mellein, a száján és mindenhol elidőztem egy kicsit, arra gondolva, hogy este mit fogok vele csinálni. Összerándulással tértem vissza a jelenbe, amikor hátamon lévő kezét felhúzta a nyakamig. Ez a mozdulat sem tett jót a fantáziámnak. 

- Takarod a napot – mondta vigyorogva, amikor felkönyököltem és fölé hajoltam, hogy megcsókoljam. Direkt incselkedett velem, imádta húzni az agyamat, aminek nagyon hamar meglett az eredménye. Sosem tudtam visszafogni magam mellette. De nem én tehetek róla, ez egyedül az ő hibája, amiért ennyire jól néz ki, illetve mert szándékosan kelleti magát nekem. Tudatni akartam vele, hogy mennyire nem érdekel, hogy árnyékolom-e vagy sem, de jobb ötletem támadt, úgyhogy amikor már csak egy milliméter volt a szánk között, visszafeküdtem a helyemre. 

- Nem akarom zavarni a napozásodat – mosolyogtam rá olyan édesen, ahogy csak tudtam. Nem volt nehéz, hiszen mindig édes vagyok. Ezután csak csendben feküdtem, várva, hogy leküzdje a fenenagy büszkeségét, és megcsókoljon. Épp elfordítottam a fejem a másik irányba, amikor kezével erőszakosan magához fordította az arcom. Belevigyorogtam a csókba és egy tudtam-ot motyogtam. 

- Az kemény – hallottam Marco nevetését. – Úgy vetette rá magát, mint macska az egérre. – Livia is csatlakozott az eddig egyszemélyes nevetők táborához. Lenát most még ez is hidegen hagyta, csak falta az ajkaimat, én pedig már attól féltem, hogyha most azonnal nem hagyjuk abba, akkor mindenki szeme láttára lesz erekcióm. 

- Szerinted hallják egyáltalán, amit mondunk? – kérdezte Livia. 

- Menjetek szobára, ha nem bírtok magatokkal – kontrázott Marco, mire erőnek erejével elhúzódtam Lenától és felültem. Hű. 

- Nagyon meleg van, lehűtöm magam – jelentette ki elégedetten Lena, aztán a víz felé indult. 

- Afelől nincs kétségem, hogy meleged van – ugratta tovább Livia, majd felém fordult. – Azt akartuk épp megkérdezni, hogy nektek van-e közös titkotok, amiről csak ti tudtok? 

- Ez hogy jön ide? – érdeklődtem, miközben a távolodó Lena formás fenekéről Liviára néztem. 

- Csak elgondolkodtunk, hogy nekünk van-e. Szóval, van vagy nincs? – sürgetett Liv a válaszadással, majd amikor kijelentettem, hogy van, rögtön rákérdezett, hogy mi az. 

- Ha elmondanám, nem lenne titok – bölcselkedtem neki. Igazából nem is titok volt, csak sose mondtuk senkinek. Lena, mint már említettem elég szentimentális, úgyhogy azt a pillanatot csak magának akarja. Esze ágában sem volt továbbadni, mert milyen aranyos, hogy ez csak a miénk. Én meg nem szívesen híreszteltem, hogy tudok romantikus is lenni, jobbszeretem, ha kemény fickónak tartanak. Különben sem olyan nagydolog. Lenával akárhová megyünk, minden országra, városra, helyre azt mondom, hogy szép, és ezen mindig nevet. Elvitt vidékre, ahol a nagyszülei laknak, és útközben megálltunk egy kopár mező előtt. Semmi nem volt rajta, se gaz, se virág, csak a barna föld, oldalán pár fával. Kíváncsi volt, hogy erre is azt mondom-e, csodálatos, ám nekem már a tarsolyomba volt frappáns válaszom, amit mellesleg tényleg úgy gondoltam, gondolok mai napig is. Nem számít hova megyek, hol vagyok, ha ő ott van, a legrondább hely is gyönyörű. 

- Akkor ne mondd el – hagyott fel Livia a könyörgéssel. – Menjünk fürdeni! 

Támogattuk az ötletet, ezért mi is vele tartottunk. Marco kitalálta, hogy játszunk kakasosat, úgyhogy nyakamba vettem Lenát, Marco pedig Liviával lett magasabb és nekikezdtünk a lökdösődésnek. Ha eddig bárki azt hitte volna, hogy nincs erő a lányokban, akkor most bebizonyították az ellenkezőjét. Ezt főleg a fejemen tapasztaltam, akárhányszor félreütöttek. Sehogy sem akartunk dűlőre jutni, sem Livia, sem Lena nem esett le, ezért amíg a lányok egymással voltak elfoglalva, Marcoval gyorsan megbeszéltük, hogy háromra a vízbe dobjuk őket. A merülés okozta csobbanás is hangos volt, de amikor feljöttek a víz alól akkor volt csak igazi lárma. Mindketten az esti program elhagyásával fenyegetőztek, amitől vigyázzállásba vágtuk magunkat. Eszembe ágában sem volt ökörködés miatt kihagyni a nap legjobb részét. 

Hamar eltelt az idő, mert azt vettük észre, hogy kezd a Nap lefelé menni. Marco jócskán örült neki, mert az eddig hófehér bőre eléggé vörösen festett. Már másodjára ég le mióta itt vagyunk, de véletlenül sem kenné be magát naptejjel. Felvettük a pólóinkat, mert a Nap már nem melegített annyira, és gyorsan hűlt a levegő. Egy darabig egymást átkarolva ültünk, és figyeltük, ahogy eltűnik a sárga égitest, majd jó éjszakát kívántunk egymásnak, aztán elvonultunk a szobáinkba. Természetesen nem aludni. 

Reggel, vagyis még hajnalban kidobott az ágy. Amikor megtehetem, sokáig szoktam aludni, most mégse tudtam. Megpróbálkoztam a visszaalvással, de mivel nem sikerült, halkan kimásztam az ágyból. Szívesen nyomtam volna egy puszit Lena nyugodt arcára, csak nem akartam felébreszteni. Belebújtam a gatyámba, majd egy pólót is magamra kaptam, miközben elhatároztam, hogy elmegyek sétálni, Lena addig is nyugodtan tud aludni a piszmogásom nélkül. 

- Hova szöksz? – fonódott körém két kar. 

- Megijesztettél – fordultam szembe vele mosolyogva. – Miért nem alszol? 

- Hova mész? – Olyan álmos volt, hogy majdnem visszaaludt a karjaimba. 

- Csak sétálok, aludj nyugodtan. 

- Nem. Veled megyek – jelentette ki a szemét dörzsölve. Remélte, hogy ettől majd kiszáll belőle a fáradtság. Nem tiltottam meg neki, hogy velem jöjjön. Ha jönni szeretne, akkor tegye, én csak örülök neki. Annak viszont kevésbé, hogy mielőtt elindultunk, még lefürdött, felöltözött és milliószor visszament mindenféle teljesen felesleges dologért. Őrület, hogy majdnem egy órába telt, mire kijutottunk végre a hotelből. Annyit tudnak ezek a nők tollászkodni. De egyetlenegynek elnézem. 

Este a naplementét néztük, ma pedig a felkeltét csíptük el. Szép volt, ahogy a magas épületek között beszűrődött a narancssárgás fény. Lena elengedte a kezem és a táskájában kezdett kotorászni. Fél perc múlva győzedelmes mosollyal emelte fel a fényképezőt. Na, ha valamikor nem, hát ma reggel nem voltam fotóképes állapotban. A kis fotóművész pedig össze-vissza kattintgatott, hol a város, hol én voltam képeinek főszereplője, amelynek valószínű, hogy nyolcvan százaléka elmosódott lett, mivel ma Lena egy szeleburdibb változatát kaptam. Sokszor előfordul, hogy felpörög, és olyankor egészen addig, amíg le nem fárasztja saját magát, lelőhetetlen. Van egy fázis, amikor nem tud megülni a fenekén, hadar és olyan, mint egy forgószél, utána már csak mindenen nevet, folyamatosan fárasztó dolgokat mondd, aztán egyszer csak kijelenti, hogy fáj a feje és álmos. Na, innentől kell békén hagyni, mert az egyetlen alkalom, amikor hisztis, az ilyenkor van. 

A fényképező ütemes pityegését hallgattam. Lena már vagy kilencvennégyszer lapozta végig az összes képet. Sóhajtva néztem rá a laptopom mögül. Most már igazán lemerülhetne a gép, hogy ne tudja nézegetni. 

- Feltegyem a laptopra a képeket, baba? Ott jobban tudod nézni. – Mindenhogy próbáltam már rávenni tevékenysége felhagyására, anélkül, hogy konkrétan megmondtam volna neki, mennyire idegesít. 

- Nem, jó ez nekem így – válaszolta mosolyogva. Hihetetlen… 

- De nekem nem! Csinálj vele valamit, vedd le a hangját, vagy akármi, de kicsinál ez a sípolás. – Na, csak kikívánkozott belőlem. Nem bírtam tovább szó nélkül megállni. 

- Szólhattál volna rendesen is – jegyezte meg, aztán a csipogós szarral a kezében kiment a szobából. 

- Szóltam, ha nem tűnt volna fel – morogtam magam elé, aztán újra elmerültem az internet világában. Nem szörfözhettem sokáig, mert ki kellett menni anyáékért a reptérre. Béreltünk autót, bár idáig még nem nagyon használtuk, hiszen nem mentünk messzire, és sokkal jobban esett sétálni, mint kormány mögött, ablakon keresztül nézni a várost. Nem tudtam, hogy Lena hova ment, nekem pedig indulnom kellett, ha oda akartam érni a gép érkezéséig, úgyhogy ott hagytam. Leadtam a kulcsot, hogyha kedve támadna felmenni a szobába, akkor be tudjon menni. Ennél többet nem tehettem érte, különben sem kellene berágnia emiatt. 

- Azt hittem elfelejted, hogy ki kell jönnöd elénk – köszöntött Fabian rettentő kedvesen. Gúnyos mosolyt eresztettem felé, aztán átöleltem anyut, majd kezet fogtam apával. 

- Én egy másnapos, kómás Mariora számítottam. – Felix szeretetéből is jutott nekem egy kis adag. 

- Imádlak titeket – motyogtam. – Na, menjünk, mert nem tudom, hol van Lena. 

A kérdő tekintetek kereszttüzében kénytelen voltam elmesélni a történteket, melyek szerintem egyáltalán nem lényegesek. Még mindig úgy gondolom, hogy nem kellett volna megsértődnie. Mindenesetre örültem, amikor hazaérkezve láttam, hogy Lena járt a szobában, amiről az ágyon lévő fényképezőgép tanúskodott. Felhívtam Marcot, mert azért mégis örültem volna, ha a barátnőm szóba áll velem, és sejtettem, hogy nála lesz. Nem igazán tud máshová menni. Számításom bevált, Lena Liviával volt, méghozzá a parton, úgyhogy fogtam magam és lesétáltam. Felix végig jött utánam, mert mindenképpen fürdeni akart, bár sejtettem, hogy ez a fürdőzés a csajozást takarta. Liviát vettem észre először, utána láttam meg Lenát, aki lelkesen integetett, gondolom nem nekem, hanem Felixnek, azonban, amikor hátranéztem a kissrác már nem mögöttem kullogott, hanem a víz felé szaladt. Talán mégis igazat mondott és a tenger vonzza. Na, de Lena miért örül nekem ennyire? Azt hittem, haragszik. Feltevésemre duplán rácáfolt, amikor csókkal üdvözölt és szomorúan vette tudomásul, hogy itt hagytam. 

- Beszéljétek meg – állt fel Livia, hogy kettesben hagyjon minket. – Addig én megnézem Marcoékat, lehet, már szétszedték a szobát. – Én is hasonlóra tippeltem. Mióta Dubaiba voltunk, többször hallottam, hogy mekkora hangzavart csapnak. Élen persze Marcoval, aki imádja a hangját hallatni. Egyszer elmentünk bowlingozni, ahol mindenki gurítását hangosan kommentálta, a saját tarolásaira pedig verte a mellét. Elég vicces volt, főleg, hogy végül ő kapott ki. A hazaúton Liviától követelte az engesztelést, amit örülök, hogy mi már nem láttunk, mert az se lehetett halkabb, mint amit a pályán alkotott. 

- Először tényleg mérges voltam. – Nosztalgiázásomat Lena szakította félbe, onnantól kezdve csak rá figyeltem. – De amikor Livia kinevetett, hogy ennyin megsértődtem, akkor észbe kaptam. 

- De csak a helyét találtad – javítottam ki az eszére vonatkozó állítását. 

- Haha, milyen vicces valaki. 

- Ugye? Nézd meg, az egész part ezen nevet – mutattam körbe meglepődöttséget színlelve, aztán újra komolyra váltottam. – Menjünk vissza, apáék hiányoltak téged. 

Úgy tettünk, ahogy mondtam, elindultunk a hotel felé, azonban már a hallban összefutottunk a népes társasággal. A családomból, a vízben úszkáló Felixen kívül mindenki ott volt és Liviával meg a pálcikapajtikkal beszélgettek. Lenát is köszöntötték, és miután kiderült, hogy mindenki a partra tart, együtt mentünk le. Vártam, hogy kettesbe maradjunk anyuval, és ennek érdekében, akárcsak anya, én is mindent megtettem. A többieket beküldtük a vízbe, mi ketten pedig ott maradtunk a napernyők alatt. 

- Elhoztam a gyűrűt, ahogy megbeszéltük. A nő az üzletben egyből tudta, hogy melyik az – nyugtatott meg, hogy minden rendben ment. Már régóta megfogalmazódott bennem, hogy januárban esedékes harmadik évfordulónkon megkérem Lena kezét. Egyes egyedül anya tudott róla, mert féltem, hogy valakinek kicsúszna a száján. Gondoltam, ha már Dubaiban vagyunk, sokkal jobb itt odaadni, mint csak úgy egy átlagos napon. Bíztam benne, hogy igent mondd, nekem már előre gyomorgörcsöm volt, nagyon izgultam. 

- Köszönöm, anya – néztem rá. Ha öt éves lettem volna, át is öleltem volna, de már kinőttem ebből. Mi így is tudtuk, hogy szeretjük egymást, és hogy bármiben számíthatunk a másikra. Békés beszélgetésünket a hangos Lena és a még hangosabb Livia szakította félbe. 

- Na, fogadjunk, hogy erősebb vagyok! – mondta határozottan barátnőm. 

- Jó. Egy megmondtamba? – határozta meg Livia a fogadási feltételeket is. Megmondtamba? Most komolyan? Hangosan felnevettem, és már láttam is magam előtt Lena vigyorgó fejét, ahogy Livia képébe vágja, hogy ő megmondta. Kétség kívül ez ment neki a világon a legjobban. 

Kerestek egy viszonylag stabil felületet, amire rákönyököltek. Livia folyton azt hangoztatta, hogy ő nem erős, amikor viszont Lena egy-egy alkalommal kihívta erőfitogtatásra, váltig állította, hogy ő fog nyerni. 

- Na, a győztessel én játszok – jelentettem ki. 

- Persze – háborgott Lena. – Izomköteg vagy. 

Tetszett a bók, nem tagadom, de aztán figyelni kezdtem az eseményeket. Sokáig csak középen tartották a kezüket, egyszer meg is kérdeztem, hogy most nyomják, vagy csak ülnek, de a két lány vörösödő feje hamarabb adta meg a választ, mint ahogy ők kiszűrték a fogaik között, aztán Lena erőt vett magán, és lecsapta az asztalra Livia kezét. 

- Háhá – örült Lena. – Megmondtaam – nyújtotta el az a hangot. – Megmondtam, hogy gyenge vagy. 

- Puhány – javította ki Lenát. – Így jobban hangzik. 

Nevetés közben helyet cseréltem Liviával, és vigyorogva tettem a kezem az asztalra. Lena megforgatta a szemét, de aztán az enyémbe csúsztatta a tenyerét. Egyáltalán nem állt szándékomban lenyomni. Először hagytam, had erőlködjön, én viszont szinte meg se feszítettem a kezem. Nagyon jól tudta, hogy direkt szórakozok vele, úgyhogy néhány roppant kedves szóval illetett, ami főleg az udvariasságomra irányult. Mivel egy nagyon rendes, igazi úriember vagyok, hagytam, hogy teljesen lenyomjon. A srácoknak annyira megtetszett a rögtönzött kis játékunk, hogy mindenki beszállt, de senki nem tudott lenyomni. Én voltam a legerősebb, és ettől rendesen dagadt a mellkasom. Lena pedig még rá is tett egy lapáttal, amikor kijelentette, hogy mindig tudta, hogy erős vagyok, dehogy a legerősebb, azt még ő se gondolta volna.. 

A nap folyamán már csak egyetlen említésre méltó dolog történt, méghozzá, hogy belefutottunk Patrick Kluivertbe, akivel néhány percet beszélgettünk, amúgy csak fetrengtünk a parton és szívattunk egymást. Bújós hangulatba voltam, úgyhogy Lenát egy percre se engedtem el magam mellől, és folyamatosan ölelgettem, amit láthatólag egyáltalán nem bánt. 

Másnap délig csak az ágyban feküdtünk és tévéztünk, illetve beszélgettünk. Próbáltam megfejteni, hogy mennyi esélyem van az igenre. Nem szokásom a dolgokat túlizgulni, de ez fontos, nem tudok teljes lazasággal belevágni. Délután megint csak a parton és a vízben henyéltünk, Fabiék elmentek várost nézni, Marco meg a haverjaival volt el inni. Csodálkozom majd, ha estére még tudnak egyenesen menni. Eredeti terveim között nekem is valami iszogatós, igazi buli volt, de amikor megfogalmazódott bennem az eljegyzés gondolata, inkább egy kellemesebb helyre vágytam. Szerencsére a hotel rendezett egy általam sznobpartinak titulált újévi bulit, amire végül mindannyian menni fogunk. Jóval hamarabb mentünk fel készülődni, mint kellett volna, mert már a parton is csak unatkoztunk. Megnéztem, hogy miket hoztam magammal, kiválogattam, hogy miket veszek fel, lezuhanyoztam, aztán magamra öltöttem őket. Lena közben a tükör előtt ügyködött a hajával és a sminkjével. Sokszor utáltam rá várni, hogy mindig órákig tart, míg elkészül, de néha szerettem nézni, ahogy csinálja. Annyira aranyosan koncentrál. Nézi a tükörképét, próbálgatja, hogy jó, hogy nem, miközben vágja magára a fejeket. Most is elidőztem ezen egy kicsit, de mikor belecsókoltam a nyakába, és ő morogva elhessegetett, kénytelen voltam tovább folytatni saját feladataimat. Megborotválkoztam, majd zselével rendbe raktam a hajam. Mire kész lettem, Lena is elkészült. Arany miniruha volt rajta, amiben annyira jól nézett ki, hogy azonnal megkívántam. Imádtam, amikor megmutatva formás combjait, rövidebb ruhákat hordott. A szüleimmel azt beszéltük meg, hogy kilenckor találkozunk a hotel előtt. Oldalra néztem, hogy megállapítsam van-e időnk az évben utoljára szeretkezni, és mivel úgy véltem, van, elkaptam Lenát és az ágyra döntöttem. 

- Mit csinálsz? Most csináltam meg a hajam. – Nem válaszoltam, úgyhogy folytatta. – El fogunk késni. 

- Nem fogunk. Sietünk. 2012-ben az utolsó. Na – néztem rá szépen. Ismertem, látszott rajta, hogy ő is akarja, úgyhogy tudtam, nem kell sokáig kérlelnem. Beleegyezése jeléül vágyakozva csókolt meg, de nem volt időnk sokáig nyalakodni. Lekapkodtunk a ruháinkat, amelyeket nem sokkal ezelőtt olyan nagy gonddal vettünk föl. A földre dobtuk, vagy ahová éppen esett, nem törődve azzal, hogy gyűrött lesz. Hogy bemelegedjünk, kicsit kényeztettük egymást, gyors és vad mozdulatainkba vittünk némi gyengédséget is, aztán pillanatokon belül benne voltam. Körülölelt forrósága, halk sóhajai pedig még tovább gerjesztették a már amúgy is határokat feszegető vágyamat. Egyik kezével a paplanba markolt, a másikkal a hátamnál fogva húzott közelebb magához, amikor rövid együttlétünk végére értünk. Elégedetten csókoltam meg, aztán leszálltam róla. Öt perces késésben voltunk, de megérte. A szőnyegre hajított ruhadarabjainkat magunkra kaptuk, a tükör előtt javítgattunk kinézetünkön, aztán nagyjából tíz perc múlva készen is voltunk. Nem is értem, hogy elsőre miért nem ment ilyen gyorsan az elkészülés. Kivételesen Lena várt rám, nem én őrá. Idegesen toporgott az ajtóban, egymás után legalább háromszor elmondva, hogy menjek már. Felkaptam a zakómat, amit lefelé menet vettem fel. 

- Hihetetlen vagy – nevetett fel Lena, miközben sietősen kapkodta a lábait. 

- Vagyunk – javítottam ki, aztán végre megérkeztünk türelmetlenkedő családtagjaimhoz. Nagy meglepetésemre testvéreimet elhagyta a kötekedős kedv, mert egyikük sem tett megjegyzést késésünkre, pedig biztos voltam benne, sejtik, mi történhetett. Anya ragaszkodott hozzá, hogy csináljunk közös képet, így elkészült az év legjobb száz családi fotója, melynek elkészítését Lena vállalta. Fényképezés közben lassan, de biztosan haladtunk a hotel kertjének azon része felé, ahová a partit megrendezték. Anya és apa ment elől, és ahogy fél füllel hallottam épp arról beszélgettek, hogy felnőttünk, meg hogy megint milyen hamar eltelt az év. Felix lenyúlta Lenát, valami vicces sztorit mesélt neki, úgyhogy én egyedül baktattam a többiek után, gondolataimba mélyedve, amíg Fabi hátra nem jött hozzám. 

- Mire készülsz, öcsi? 

- Miből gondolod, hogy… - Meg se várta, míg végigmondom, nevetve közölte, hogy látszik rajtam. Aggódni kezdtem, hogy esetleg Lenának is feltűnt, csak még nem kérdezett rá, de megnyugtatott. Igaza volt, ha Lena látott volna rajtam valamit, rögtön érdeklődött volna. Képtelenség, hogy valami benne maradjon. Mintha valaki kényszerítené, hogy kimondja, amit gondol. Úgy döntöttem, mivel már úgyis csak pár óra a tervem véghezviteléhez, beavatom Fabiant. Amiatt is ideges voltam, hogy fogják fogadni az ismerőseink, ezért kicsit megnyugodtam, amikor a hír hallatán belelkesedett. Remélhetőleg mindenki így fog neki örülni. De előbb mondjon igent. 

Marcoékat is fotókészítésen kaptuk, csak ők magukat próbálták lekapni, mert mind a négyen rajta szerettek volna lenni. Kikaptam Marco kezéből a gépet, és segítettem neki. Van, ami nem változik… például a jófejségem. Az első kép homályos lett, a másodikon mindegyikőjük beszélt, a harmadik nem tetszett Marconak, a negyedik pedig Lewisnak. Kedvességem bár határtalan, most mégis megjegyeztem, hogy akkor álljanak már meg végre úgy, hogy jó legyen. Az ötödik kép végre olyan lett, ami mindenkinek tetszett, kivéve nekem, de én nem szóltam bele. Már csak azért sem, mert nem volt kedvem újabb fél órát fényképezéssel tölteni. Mind a négy srácba megvolt a kellő alkoholtartalom, amit minden bizonnyal az elő-szilveszteri bulijukról szereztek. Talán ez volt az oka annak, hogy mindannyian kicsípték magukat. Livia is előbukkant, mint később kiderült felmérte a terepet, megnézte, hogy mit hol talál, ha szüksége lenne rá. Mindig ezzel kezdte idegen helyeken, szeretett mindenről pontosan tájékozódni. Minket ez cseppet sem zavart, mégpedig azért, mert így nekünk nem kellett külön utána járnunk. Ha valamit tudni akartunk, csak kérdeztünk, ő pedig elmondta. Első fontos dolog, amit megtudakoltam, az a bárpult volt. Elég nagy volt a hely, és ahogy elnéztem, jócskán jöttek emberek, akiken nem láttam át, így nem tudtam, merre induljak. Nem akartam lerészegedni, mert nem túl szép, úgy megkérni valakinek a kezét, hogy magadnál se vagy, de kellett egy kis pia, hogy a feszültségem oldódjon. Közben előkaptam a telefonom, hogy kiposztoljam a legjobban sikerült családi képet facebookra. Csak miután feltettem, tűnt fel, hogy a nagy kapkodásban csak az egyik gombot gomboltam be. Lenéztem a ruhámra, ami még mindig ugyanúgy állt, mint a képen. Jó, mit vártam? Hogy beleugrott a lyukba magától? Tovább pörgettem a képeket, majd megálltam annál, amit anya csinált lesiben Lenáról és rólam. Fergeteges, hogy anyának sikerült elkapnia azt az öt másodpercet, amíg puszit adtunk egymásnak. Sose értettem, hogy csinálja, már sokszor megfordult a fejemben, hogy másodállásban lesifotós, de persze, tudtam, hogy nem szivárogtatna ki rólam semmilyen képet. Két kar fonódott körém, majd Lena vállamra tette az állát hogy lássa, mivel foglalatoskodom. 

- Miért képen nézel, mikor élőben is megteheted? – nevetett a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra. 

- Jogos a kérdés. Táncolunk? – Nem voltam profi táncos, de jobbra-balra lépkedni mindenki tud, és az itteni zenére különben sem lehetett volna máshogy mozogni. Nem vártam választ, csak megfogtam a kezét, és a táncra kijelölt helyre sétáltunk. Egészen addig lötyögtünk, amíg el nem kezdett fájni a lába a magassarkújában, utána megkerestük anyáékat, akik maguk mellett foglaltak nekünk még két helyet, így le tudtunk ülni közéjük. Őszintén, én jobban örültem volna, ha csak egy hely van, mert akkor Lena az ölembe ült volna. Idegesített a fejembe szóló Marry you című Bruno Mars szám. Még régebben mutatta ezt a zenét Lena, és ma egész nap kísértett a dallama. Egyrészt nem is szerettem azt a Mars gyereket, másrészt csak egyre nagyobb volt a görcs a gyomromba. Legyen már éjfél! Essünk már túl rajta! A poharammal együtt kiürítettem a fejemet is, majd bekapcsolódtam a beszélgetésbe, annak reményében, hogy így gyorsabban telik az idő. Számításaim beváltak, a percek csak úgy peregtek, és amikor már csak tíz perc volt hátra éjfélig, anyára néztem, várva, hogy küldjön erőt, mert akkor már komolyan azt hittem, hogy képtelen vagyok erre. Ámde jobban akartam Lenát annál, minthogy megfutamodjak. Nem vagyok én gyáva, és tudom, hogy igent fog mondani! Biztatgattam magam még egy kicsit, aztán felálltam és barátnőmet is erre kértem. Anya és Fabian mosolyogva nézett ránk, ők már tudták, mire készülök, a többiek viszont érdeklődve figyeltek, amikor megköszörültem a torkom. Nem szerepelt a terveim között, hogy térdre ereszkedek. Sokan úgy vélik, ez hozzá tartozik, szerintem viszont nem feltétlenül. 

- Lena – néztem rá. Nem a közönségünknek akartam műsort adni. Ez egyes egyedül csak neki szólt. – Majdnem három évvel ezelőtt hallottam rólad először… Marcotól – néztem az említettre. – Tisztán emlékszem az első alkalomra, amikor találkoztunk. Ki gondolta volna, hogy végül mégis szimpatikus leszek neked? Persze ezt a hatalmas vonzerőmnek köszönhetem, na meg, hogy izgalmas volt velem az első… tudod. – Nem állt szándékomba kiteregetni a magánéletünket. Csak Livia és Marco tudott róla, mint a legjobb barát címet betöltő személyek, hogy először egy idegen kertben szexeltünk. Lena halványan elpirulva nevetett fel. – Megváltoztam melletted, és tudom, hogy te is egészen más vagy azóta. – Mondjuk ki, hogy előtte elég szabad lány volt, majdnem mindennapos bulik és alkalmi kapcsolatok jellemezték életét. – Nos, nem vagyok a szavak embere, bár millió dolgot tudnék még mondani, csak nem fogalmaztam meg előre – vicceskedtem el egy kicsit. Lena arcán folyamatosan ott játszott egy mosoly. Nem tudtam, hogy mire gondol, szerettem volna a fejébe látni, hogy legalább egy-két gondolatot kiolvassak belőle. – Nem költöztünk össze, de azért jóformán mégis együtt laktunk. Szerintem az elmúlt egy évben, nem volt olyan éjjel, amit nem egymásnál töltöttünk volna. Biztos vagyok benne, hogy egy életen át szeretni akarlak és foglak… - Meg kellett állnom, hogy egy nagy levegőt vegyek, mielőtt kibököm mondandóm lényegét. A zsebembe nyúltam, hogy elővegyem a dobozt, aztán folytattam. – Ezért lennék elmondhatatlanul boldog, ha igent mondanál a következő kérdésre. – A doboz láttán Lena a tenyerébe temette az arcát, a többieket nem láttam, csak azt hallottam, hogy Marco hangosan mondja ki véleményét: Úristen… és így lett a gyerekből felnőtt. Kedvem lett volna felnevetni, de inkább Lena szemébe néztem és megkérdeztem: - Hozzám jössz feleségül?