A táncon keresztül - Medencés buli

Sziasztok! Nos, azt mondtam, annyi oldal lesz, ahány komment, de rájöttem, hogy akárhogy strapálom magam, akkor se fogok több hozzászólást kapni, úgyhogy mindegy...akkor ne írjatok. Lívia, Kori, nektek köszönöm, hálám jeléül meg mondjuk fogadjátok szeretettel a következő négy oldalt. Csak nektek!:)<3

Ahogy levettem, Lou épp annyira utálta Andreast, amennyire apa, mégsem szólt semmit. Csak meghallgatott, majd átölelt. Pontosan tudta, hogy nem is kell több. Csak arra volt szükségem, hogy érezzem, valaki mellettem áll. Nem volt kedvem hazamenni, de Lukasszal se akartam találkozni, mert biztos voltam benne, hogy már beszélt anyával, így nem maradt más választásom, mint Lou szobájában maradni másnap reggelig. Ez is egy olyan dolog lesz, amit nem fogok Andreas elé tárni. Még csak pár napja vagyunk együtt, de már most nem okés ez a kapcsolat. Azon kell gondolkodnom, mit mondhatok el neki. Hát egyáltalán nem ilyen kapcsolatról álmodtam, viszont Andreast imádom. Kell lennie valami megoldásnak! 

Sajnos kénytelen voltam hazamenni, mert az edzőcuccom nélkül nem tudtam elmenni az órámra. A műveletet olyan gyorsan oldottam meg, amennyire csak lehetett. Egyenesen előrenézve vágtam át a nappalin, felszaladtam a lépcsőn, felkaptam a táskát, aztán amilyen gyorsan feljöttem, le is szaladtam. Apa egyáltalán nem szólt hozzám, aminek nagyon örültem, mert nem lett volna kedvem újra balhézni, és teljesen felesleges is lett volna, hiszen tudom, hogy ugyanide lyukadnánk ki. Anya szólt utánam, de képtelen voltam tovább a házban maradni, úgyhogy nem álltam meg. Útközben azon gondolkodtam, hogy vajon Lukas befogad-e magukhoz egy pár napra. Nem tudtam volna máshová menni, csak mamáékhoz, de ők messze laktak, nem tudtam volna táncra járni. 

Ma nem voltunk valami jók, ami főleg az én hibám volt. Bármennyire haragudtam apára, zavart, hogy nem beszélünk. Furcsa volt a helyzet, és nem tudtam, meddig tart majd. Egy dologban voltam biztos, hogy nem én leszek az, aki bocsánatot fog kérni, mert nekem nincs miért. Jó, lehet, hogy szemtelen voltam, ezért talán elnézést is kérek, de csak és kizárólag azután, hogy ő is megteszi. Rettenetesen örültem, hogy ma nem volt társastáncom. Természetesen Andreas nem kísért haza, úgyhogy elköszöntem tőle, és elindultam hazafelé, azonban megláttam a kocsinkat a bejárat előtt. Anya ült benne, és megkért, hogy szálljak be. Így tettem, elvégre rá nem haragudtam. Kíváncsi voltam, ő mit gondol erről az egészről, mert idáig még nem nyilvánította ki véleményét. Ezen igazán meglepődtem, mert általában ő az első, aki elmondja. 

- Apádnak nehéz elfogadnia, hogy felnőttél, de ne aggódj, majd hozzászokik. Viszont azt nem fogom elviselni, hogy nem szóltok egymáshoz. – Szótlanul néztem az utat. Ez a mi dolgunk, majd mi elintézzük. Biztos voltam benne, hogy ebben apa is egyetértene, nem hagyná, hogy anya beleszóljon. 

- Mi a véleményed Andreasról? – tereltem a beszélgetés fonalát arra, amerre nekem kedvezőbb volt. 

- Nem akarom elsőre megítélni, de kibírta apádat, ami azért sokat elmondd róla. Különben hiába volnék rossz véleménnyel róla, akkor is a te döntésed. Mi csak óvni akarunk, de ha nem megy, hát majd megtapasztalod magadtól. Engem sem figyelmeztetett soha senki, mégis itt vagyok – mosolygott. Kedves volt tőle, hogy hazudott nekem, de én láttam rajta, hogy neki sem nyerte el a tetszését. Azonban utolsó mondatával egyetértettem. 

- Anya – szólítottam meg, amikor megérkeztünk a házunkhoz. – Nem lenne gond, ha ma is Lounál maradnék? 

- Nem – válaszolta egy hatalmas sóhajtás után. – De ez nem mehet sokáig így – utalt a jelenlegi helyzetre, mire bólintottam, jelezve, hogy tudom. – Átviszem majd neked a pizsamádat, úgyis beszélni akarok Lukasszal. 

Elmondhatatlanul hálás voltam, amiért ennyire megértő velem. Megfogadta, hogy jobban fogja csinálni, mint a mama, és ez sikerült is neki. Kívánni se tudnék jobb anyukát nála. Persze, mi is szoktunk veszekedni, szerintem természetes, hogy vannak nézeteltérések, ennek ellenére mindig segített nekem bármiről is volt szó. 

Becsengettem a Podolski-házba, és megvártam, míg Monika ajtót nyitott, majd előálltam kérésemmel, hogy fogadjanak be még egy kis időre. Szívesen tárta ki előttem a kaput, hogy beengedjen. Lou még edzésen volt, úgyhogy Moni leültetett a nappaliba, és hozott nekem innivalót. Közben Lukas is megjelent, és rögtön faggatni kezdett, hogy most mi is a helyzet pontosan. Próbált ő is meggyőzni arról, hogy ez nem megoldás, ám ezt magamtól is tudtam. Változtatni mégse akartam. Amikor Louis hazaért meglepetten nézett rám, így elmeséltem neki, hogy anya hazahozott, és hogy mit beszéltünk meg. Bár sajnálta, hogy továbbra is veszekszünk apával, örült, hogy itt vagyok. Elmondása szerint csak unatkozna, mert nem tervezett semmilyen programot délutánra. A szülei előkészítették nekem a vendégszobát, de inkább Lou szobájába mentem beszélgetni. Mostanában annyit beszélgettünk rólam, hogy az ő dolgait nem veséztük ki. 

- Talán emlékszel még, hogy mondtam, találkoztam egy lánnyal. – Persze, hogy emlékeztem. Legalább egy fél napot mesélt róla, pedig akkor még csak egyszer látta. Azt hiszem, Lisának hívják. Mivel gondolatolvasó még nem volt, ezért bólintottam egyet. – Na, azóta már randiztunk egy párszor, és szerintem összejöttünk, bár erről még nem beszéltünk konkrétan. 

- Jaj, de örülök – mosolyogtam rá őszintén. A legutóbbi barátnőjéről kiderült, hogy csak kihasználta, és a kapcsolatuk végén már egy másik sráccal is járt. A két dolog együtt eléggé kiborította ahhoz, hogy egy időre elmenjen a kedve a lányoktól. – Mikor mutatod be? – Féltem, hogy megint csalódni fog. Utálom letörtnek látni. Olyankor olyan, mint egy elveszett kisfiú, és semmivel sem lehet megvigasztalni. Tipikusan azaz ember, aki magában dolgozza fel az eseményeket, de amíg ez nem történik meg, addig senkivel nem akar beszélni. Én vagyok az egyetlen, akit hajlandó akkor elviselni, bár nekem is órákat kell könyörögnöm hozzá. 

- Amint lehet. – Válasza a telefonom csörgésével együtt érkezett. Ránéztem a kijelzőre, amin Andreas neve szerepelt. Bocsánatot kértem Louistól, aztán fogadtam a hívást. 

- Jó gyorsan elszaladtál edzés után, pedig kérdezni akartam valamit, de mindegy, akkor majd most. Szóval nem tudom, hogy apád mennyire örülne neki, de medencés buli van nálam, nem jönnél el? Ja, és jóvá akarom tenni a féltékenykedős napot, úgyhogy ha szeretnéd, akkor hozd el Podolskit is. – Na, végre! Megvan az első dolog, amit úgy csinál, ahogy szeretném. Nagyon kedves tőle, és jól esik, hogy eszébe jutott. Így már biztos voltam benne, hogy tudja, mire van szükségem, és el is fogadja. Beleegyeztem a dologba, és miután abbahagytuk a beszélgetést Louval is közöltem, hogy mégis van programja a délutánra. Először csak húzta a száját, de amikor könyörögni kezdtem, rábólintott. Tudott volna mást tenni? 

Kimentünk, hogy szóljuk Lukasnak a terveinkről, viszont nekem haza kellett mennem, hogy szerezzek magamnak fürdőruhát. Erőt vettem magamon, aztán átmentem. Ha már ott voltam, szóltam anyának, hogy tudja, merre vagyok, hiszen attól, hogy nem aludtam otthon, még nem zárom ki az életemből. Mondjuk, ha akarnám, se tehetném meg. Szándékosan úgy mondtam, hogy apa ne hallja, mert féltem, még a végén megtiltja, hogy elmenjek. Amúgy meglepő volt, hogy kivételesen anya volt az engedékenyebb. Idáig mindig tőle tartottam jobban, de ezek után apát sem fogom alábecsülni. Mindketten egy szinten vannak, ha eldurran az agyuk, akkor már nincs visszaút, következik a harmadik világháború. 

Lou már a kocsiban ülve várt. Nem szórakoztam sokáig, bepattantam mellé, hogy indulhassunk, és minél hamarabb ott lehessünk. Andreasnak eszébe juthatott, hogy még sosem voltam nála, ezért elküldte SMS-ben a címet. Kíváncsi voltam a házukra, mert bár nagyon régóta ismerem, nem tudok róla mindent. Erre az autóban ülve jöttem rá. Egészen idáig bele voltam zúgva egy srácba, akit nem is ismertem igazán. Nem tudtam, hol lakik, kik a barátai, mit csinál, amikor nem táncon van. Nagyon meglepődtem, mikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy nemhogy mindent, de jóformán semmit nem tudok róla, úgyhogy elhatároztam, legközelebb, amikor kettesben leszünk, játszunk egy kis kérdés-feleletet. 

- Ez az? – állt meg a megadott háznál Louis. 

- Gondolom – néztem fel a nagy házra, amit már inkább mondanék palotának. A sofőröm is motyogott erről valami, de nem értettem tisztán, mert szándékosan úgy mondta. 

Kiszálltunk az Audiból, majd becsengettünk, és vártuk, hogy valaki megjelenjen. A házigazda jött kinyitni a kaput, akiben már volt pár pohár alkoholtartalom. A srácok úgy köszöntötték egymást, mint két haver. Nem tudtam, hogy ebből mennyi van az én kedvemért, és mennyi az őszinte gesztus, mindenesetre örültem, hogy nem estek egymás torkának. 

- A szüleim nincsenek itthon, viszont a húgomat rám hagyták. Remélem, nem probléma, ha ő is velünk lóg majd. Mindjárt bemutatlak titeket a többieknek, csak előbb elintézek valamit – hadarta Andy, majd kaptam egy puszit, és elrohant. A medence szélén ült négy srác, közülük csak Larsot ismertem, három lány pedig a vízben fröcskölődött, az egyik Kim volt, a másik kettő egyelőre talány. Úgy döntöttem, nem várom meg, hogy Andreas visszaérjen, magam indultam meg a fürdőruhában lévő emberek felé. Lou mellettem sétált, és akárcsak én, ő is észrevétlenül körbepillantott. A látottak alapján határozottan nem a gettónegyedben voltunk. A bálna méretű medence mögött hatalmas ház állt, amibe az legutóbbi három generáció is elfért volna, ők viszont csak négyen voltak. A kert gyönyörűen kidolgozott és megművelt volt, biztos voltam benne, hogy kertész foglalkozik vele. A látványtól először elaléltam, de utána barátságtalannak tartottam. Szépnek szép, sőt csodálatos, de számomra olyan volt, mintha az egész csak a fényűzés miatt lett volna, az pedig távol állt Lou és az én családomtól is. 

- Ellie – állt fel Lars, amikor meglátott. Tekintettel arra, hogy csupa víz volt, és félmeztelen, csak két puszit adtam neki, ám közben akaratlanul is végignéztem rajta, és megállapítottam, hogy jó teste van. Szégyelltem magam a gondolataim miatt, úgyhogy mielőtt még tovább folytathattam volna a merengést, bemutattam Louisnak. Kezet fogtak egymással, közben pedig Lars egyfolytában mosolygott. Imádtam őt, mindig, mindenkivel kedves volt. Egy vadidegennek is segített, ha szüksége volt rá az illetőnek. Nem ismertem nála önzetlenebb embert. A barátnője rettentő jól fog járni vele, mert nemcsak figyelmes és csupa jóság a srác, hanem jól is néz ki. Én sosem gondoltam rá pasiként, csak egy barátként, aki bármikor ott van, ha kell. Sejtésem szerint Louis vele fog a legjobban kijönni. Jó, mindenki vele van el a legjobban, a már előbb említett dolgok miatt. Remek hallgató, de ugyanolyan jó beszélő is. Csak azt sajnáltam, hogy nagyon sokat kihasználták jóindulatát. Végül ő mutatott be minket azoknak, akikkel még nem találkoztunk, és ő volt az, aki indítványozta a beszélgetést. Tökéletesen megoldotta, hogy legyen közös témánk, egyszerűen csodáltam érte. Sokszor éreztem magam úgy, hogy nem tudok miről beszélgetni az emberekkel, és amikor beáll az a bizonyos kínos csend, az nagyon idegesítő tud lenni. 

Hamarosan Andreas is visszatért, mellette pedig egy lány sétált duzzogva, akit látszólag Lou nagyon is jól ismert. 

- Bocsánat, de a húgom, Lisa nem bír magával – bökött ellenszenvesen a kedves arcú lány felé. Soha nem akartam volna, hogy bátyám legyen. Nem hiányzott, hogy valaki ellenőrizgessen, és beleszóljon a dolgaimba. Különben is, erre már ott van Louis. 

Miután meghallottam Andreas húgának a nevét, sikerült a helyére illesztenem a kirakó darabkáit. Lisa Lou barátnője, ami azért nem volt szerencsés, mert az eddigiek alapján Andreas nagyon félti a kishúgát. Meghazudtolva gondolatbeli állításom Andreas megfogta a kezem és elhúzott mellőlük. A házba vezetett, ahol megmutatta, hol öltözhetek át. Miután ez megtörtént, megkértem, hogy mutassa meg a szobáját, de csak mosolyogva megzárta a fejét. 

- Majd később megmutatom, de most inkább menjünk vissza. 

Beleegyeztem, elvégre most itt ő a házigazda, a többi vendégével is foglalkoznia kell. Odakinn első pillantásom Louisra esett, aki jókat nevetett Lisával. Első látásra szimpatikus volt a lány, szelíd vonásai voltak, és elbűvölően tudott mosolyogni. Cseppet sem csodálkoztam, hogy ennek a kislányos mosolynak Lou nem tudott ellenállni. Valahogy mindig az ártatlan kinézetű lányokra bukott, innen tudom, hogy a látszat néha csal. Öt lányból négy egy kis ribanc volt, csak roppant jól álcázták. Andreastól próbáltam megtudni róla néhány információt, de csak legyintett egyet az irányába, aztán a vízbe ugrott, és engem is magával rántott. Nem csak én szúrtam le, amikor a felszínre kerültünk, hanem a medence szélén ülők is. A haverjai összenéztek, majd egyszerre ugrottak rá a bűnösre. Pillanatok alatt alakult ki a játékos háború, amibe végül mindenki részt vett. Szórakozás közben figyeltem a többieket, és bőven volt tapizás, egyedül Lars volt az, aki visszafogta magát. Andreas többi haverja, név szerint Nicolas, Patrick és Alex Kimet, illetve a másik két lányt fűzték. Közülük Camilla rendkívül élvezte a helyzetet, amit azért meg tudtam érteni, mert Andreas haverjai egytől egyik jól néztek ki, viszont mindnek pont ugyanolyan idegesítő, számomra visszataszító, gusztustalan stílusa volt. Azt hiszik magukról, hogy mekkora jó arcok, és bár valóban viccesek, hosszútávon nem bírnám elviselni őket. 

Az önfeledt taperolásnak, akarom mondani játéknak, Lars vetett véget, aki közölte, hogy fel kell dobni egy kis zenével hangulatot, úgyhogy megtörölközött, és beszaladt a házba, azzal a céllal, hogy hozzon ki hangfalakat. Na, ő már biztos otthonosan mozog itt, ha ennyire tudja, mit, merre talál. Amíg rá vártunk, Andy kihúzott a medencéből, és sétálni indultunk, miközben apáról kérdezgetett. Épp ott tartottam, hogy jelenleg nem veszünk egymásról tudomást, amikor egy csókkal félbeszakította mondandómat. A ház mögött jártunk, ahol a többiek, hacsak nem látnak át a falon, nem követhették figyelemmel az eseményeket. Nem tudom, hogy az alkohol miatt, vagy amúgy is nekem esett volna, mindenesetre nem örültem neki, amikor a melleimet akarta csókolgatni. Még csak most kezdtünk járni, és egyáltalán nem terveztem, hogy máris lefekszem vele. Finoman eltoltam a fejét, és jeleztem, hogy nekem ez így túl gyors, de nem nagyon foglalkozott vele. 

- Andreas, légy szíves! – löktem el magamtól immáron erősebben. 

- Ne csináld már – húzott vissza magához, és utána már nem tudtam megszabadulni tőle, akárhogy próbáltam. Időközben felordított a zene is, úgyhogy a kiabálásomnak se lett volna sok értelme.